Monthly Archives: April 2015

Vola.ro

Temesváron muzsikál a Csík zenekar – Templomban, belépőjegyes lesz

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
zenekar11

A magyarországi Csík Zenekar hivatalos honlapja szerint, május 18-án – a XX. Bánsági Magyar Napok keretén belül – Temesváron koncerteznek. A 18 órától kezdődő zenei eseményt egy rendhagyó helyszínen, a gyárvárosi Milleniumi római katolikus templomban (Coronini tér/Piața Romanilor) rendezik.  A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a Temes Megyei Tanács által támogatott […]

Németországban van a legkevesebb munkanélküli

Feltöltve: in Gazdaság | 0 comments
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Márciusban, akárcsak előtte februárban 9,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a 28 tagországból álló Európai Unióban (EU) – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön. A 19 tagállamból álló eurózónában szintén változatlan volt a munkanélküliségi ráta, márciusban és februárban is 11,3 százalék. Az Eurostat becslése szerint márciusban 23,748 millió munkanélküli volt az EU-ban, közülük […]

Erdélyi magyar képzőművészet az Magyar Nemzeti Galériában-Jecza/Temesvár is ott van

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Kultúra | 0 comments
Baán László; Szücs György

Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 címmel, eddig nem látott gazdagságban, 150 alkotó 430 festményén, szobrán, grafikáján, fotóján keresztül mutatja be hét évtized erdélyi művészetét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pénteken megnyílt kiállítása. Természeti szépségeivel, történelmi helyszíneivel Erdély sokak számára meseországot jelent, de azonos-e ez a sokszor a Székelyfölddel azonosított Erdély-kép azzal, amit […]

Parasztopera Fesztiválon a temesvári magyar színház

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
parasztopera

Parasztopera Fesztivált rendeznek hétfőtől az Átrium Film-Színházban; a május 4-ig tartó rendezvényen Pintér Béla darabjának öt különböző feldolgozását láthatja a közönség. A budai teátrum öt kiemelten fontos Parasztopera-előadást lát vendégül: a Miskolci Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkcióját, továbbá a fesztiválon bemutatják […]

Elfogadta Bukarest a Magyarország-Románia határon átnyúló együttműködési programot

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
ponta kormany guvern

Elfogadta szerdai ülésén a bukaresti kormány a magyar-román határon átnyúló együttműködési programot, amelynek összértéke 232 millió euró. A 2014-2020-as időszakra szóló Interreg V-A elnevezésű program legnagyobb részét, 189 millió eurót közösségi, a többit pedig nemzeti forrásokból pénzelik. A két ország közös határvonalán négy-négy megye – román oldalon Szatmár, Bihar, Arad és Temes, magyar oldalon pedig […]

Különadóval fenyegeti az áruházláncokat Victor Ponta román miniszterelnök

Feltöltve: in Politika | 0 comments
ponta guvern 2015

Különadó kivetésével fenyegette meg Victor Ponta román miniszterelnök az országban működő áruházláncokat, amennyiben bebizonyosodik, hogy hasznot próbálnak húzni az élelmiszerek áfájának csökkentéséből. A kormányfő a szerdai kormányülés elején reagált azokra a sajtóhírekre, melyek szerint egyes kereskedők elkezdték fokozatosan emelni az árakat, hogy maguk húzzanak hasznot a június elsejétől esedékes áfacsökkentésből. Ponta rámutatott: egy piacgazdaságban a […]

Növelné a külföldi hallgatók számát a Szegedi Tudományegyetem

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Oktatás | 0 comments
Felújították a partfalat Szeged belvárosában

Növelné a külföldi, köztük a kínai hallgatók számát a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) – közölte Tóth Péter dékán szerdán a Tisza-parti városban. Az SZTE ZMK-n öt kínai hallgató tanul jelenleg, zongora, gitár, illetve magánének szakon, többségük alapképzésen vesz részt – mondta a docens az intézményben rendezett kínai-magyar baráti nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Egyelőre […]

Külföldi sajtó Magyarországról – A Financial Times a magyar gazdaságpolitika sikeréről, a Le Soir Orbán Viktorról ír

Feltöltve: in Gazdaság | 0 comments
Orbán Viktor

A magyar gazdaságpolitika sikereiről ír online kiadásában a Financial Times, elsősorban a devizaalapú hitelek átváltásával összefüggésben. A cikk szerint Budapestet annak idején szeszélyességgel vádolták a devizahitelekkel kapcsolatos döntések miatt, ám az országra és a magyar háztartásokra most már irigykednek a szomszédok. A szerző, Dan Bogler a londoni gazdasági napilap internetes kiadásának világgazdasági rovatában kifejti, hogy […]

Hegymászó-felszerelése nélkül maradt Török Zsolt

Feltöltve: in Románia | 0 comments

A Mount Everest alaptáborában rekedt Török Zsolt aradi hegymászó, akinek a szombati nepáli földrengést követő lavina a sátrát és a teljes felszerelését elsodorta – közölte szerdán Török Zsolt román hegymászótársainak a Facebook-bejegyzései alapján a maszol.ro portál. Marius Iliescu bejegyzése szerint Török Zsoltnak csak a rajta lévő ruhái maradtak meg, és a hegymászó még mindig az […]

Jazztavasz – Lisa Simone, Natalie Williams, New York Voices

Feltöltve: in Szórakozás | 0 comments

A négyszólamú dzsesszéneklés legjobbjai között számon tartott Grammy-díjas énekegyüttes, a New York Voices, a magyar származású díva, Natalie Williams és Lisa Simone lesz a Művészetek Palotája (Müpa) Jazztavasz fesztiváljának főszereplője május 7. és 9. között. Az eseménysorozat idén a vokális találkozások jegyében telik, a külföldi fellépőkhöz magyar zenészek és énekesek is csatlakoznak: Harcsa Veronika, Szőke […]

Az erdészeti törvényről beszélt Molnár Zsolt (RMDSZ)

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
molnar zs udmr

Ismét napirendre kerül az új erdészeti törvény kérdése, miután az államelnök újratárgyalás végett visszaküldte azt a bukaresti Parlamentnek.  Az újratárgyalási eljárásról Molnár Zsolt, az RMDSZ képviselője, a Környezetvédelmi bizottság tagja elmondta, hogy ezúttal csak az államelnök által kifogásolt kérdéseket vitatják majd meg. „Széles egyetértés van az RMDSZ frakcióban azzal kapcsolatban, hogy az eredeti elveinket továbbra […]

Egységes vasúti és autóbuszos utazási és jegyrendszert dolgoznak ki Magyarországon

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Busz

Olyan koncepció kidolgozása folyik a magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), amely bármely két magyarországi település között lehetővé teszi a közösségi közlekedéssel történő legrövidebb eljutási lehetőség kiválasztását, illetve a jegyrendszer egységesítését – közölte az NFM miniszteri biztosa szerdán Keszthelyen. Vitézy Dávid a Keszthely, Zalakaros és Nagykanizsa térségét érintő, 95 százalékos, több mint 654 millió forintos támogatással […]

Cum Deo Pro Patria et Libertate – Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
II. Rákóczi Ferenc

Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a budapesti Nyugati pályaudvaron. Tasó László, a magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Hozzátette, […]

Ökumenikus vallási útvonalakat alakítottak ki Temes és Csongrád megyében

Feltöltve: in Temesvár és a Régió, Turizmus | 0 comments
opusztaszer templom

A Pallavicini család XIX. században létesült sírkápolnája épült újjá Nemzeti Emlékhelyünkön, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. „A skanzen területén kialakításra kerülő építmény annak hű mása, mint ami az 1880-as évektől az őrgrófi család, a Pallaviciniek dél-alföldi temetkezési helyéül szolgált a XX. század derekáig. A kápolna mostani megépítésével nemcsak az Emlékpark gyarapodik egy nagyszerű, új létesítménnyel, […]

TESZT 2015 – Váltson bérletet idén is!

Feltöltve: in Kultúra, Temesvár és a Régió | 0 comments
temesvar szinhaz

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház megkezdte a jegyek és bérletek árusítását az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó előadásaira, melyekre május 23-30. között várjuk az érdeklődőket. A már hagyományossá vált TESZT fesztivál az évek során átfogó szemléje lett a régió színházaiban aktuálisan futó előadásoknak. A fesztivál idei programjába hat ország művészileg kiemelkedő és meghatározó […]

Az Orbán-kormány hazacsalogatná a külföldön élő magyarokat

Feltöltve: in Világ | 0 comments
wizz air romania

A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron. Czomba Sándor közölte, hogy elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első […]

14-16. századi magyar temetkezési helyet tártak föl Horvátországban

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Tudomány | 0 comments
asatas sime

Csaknem háromszáz, több száz éves csontvázat őrző magyar temetkezőhelyet tártak fel a régészek Novi Ceminac és Kácsfalu (Jagodnjak) települések között a horvátországi Drávaszögben – közölte az Új Magyar Képes Újság csütörtökön megjelent számában. A horvátországi magyar hetilap beszámolója szerint a sírkertben a 14-16. században temetkeztek. Az egykori temető a készülő A5-ös autópálya nyomvonalán fekszik, így […]

Gyurcsány: a kormány egy éve nem kormányoz

Feltöltve: in Politika | 0 comments
Gyurcsány Ferenc

Nem az az igazi csoda, hogy Salgótarjánban győzni tudott a baloldal, hanem az, hogy a kormány nem csinált semmit az elmúlt egy évben, mégis elveszített több mint egymillió szavazót és három időközi választást – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy lakossági fórumon csütörtökön Salgótarjánban. Ha a kabinet gyökeresen átalakította volna az oktatást, a szociális […]

Ismét nemzeti ünnep lesz Romániában a királyság és a függetlenség napja

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
regele mihai I

Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja május 10-ét, a román királyság megalakulásának és az ország 1877-ben kikiáltott függetlenségének napját, amely a kommunizmus korszaka előtt is Románia nemzeti ünnepe volt. Romániában a kommunista diktatúra megdöntése óta eltelt negyed évszázadban december elseje, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as […]

Temesvári női kosárlabda Eb – A szűkített magyar keret

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Sport | 0 comments
Kosárlabda - Magyarország - Románia

Stefan Svitek szövetségi kapitány 17 fősre szűkítette a júniusi magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságra készülő válogatott keretét. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a csapat május 4-én, Miskolcon kezdi meg az edzőtábort. A kontinensviadal június 11-én kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Aradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az ötös csoportból az első háromban kell végezniük. […]

Az Európai Színházi Konvenció Temesváron döntött a Pesti Magyar Színház csatlakozásáról

Feltöltve: in Kultúra, Temesvár és a Régió | 0 comments
the art of ageing

Az ETC április 16. és 19. között zajló temesvári konferenciáján öt új tagot köszöntöttek, a Pesti Magyar Színház mellett két ausztriai, egy olaszországi és egy grúziai társulat csatlakozott. A közlemény szerint a konferencián jelenlévő tagszínházak egyhangúlag döntöttek, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták be a tagok közé a budapesti társulatot. “Hatalmas lehetőséghez jutott a Pesti Magyar […]

Denzel Washingtonnal készülhet A védelmező folytatása

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Szórakozás | 0 comments
the_equalizer_still denzel

Denzel Washington főszereplésével készülhet A védelmező című tavaly bemutatott akcióthriller folytatása a Sony filmstúdióban. A filmet Antoine Fuqua rendezte, a női főszerepet Chloe Grace Moretz alakította. A filmben a visszavonult kommandós egy orosz gengszterek elől menekülő lány segítségére siet. A tavaly szeptemberben debütált produkció forgalmazása csaknem 200 millió dolláros globális bevétellel zárult. A The Hollywood […]

Tekar by TAJÓ – rendhagyó kiálltás Temesváron

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
TAJO  - Disk gonal 92x98.x5 cm lemn-metal 2012

A temesvári Galeria Pygmalion | Casa Artelor szervezésében csütörtök, április 23-án, 18 órától kerül sor TAJÓ – Tasi József István szobrász tárlatmegnyitójára. Beszédet mond Adriana BABETI, Alexandra GUTU és a művész barátai.  

Az egeszségturizmus fejlesztésével növelni lehetne a balatoni vendégforgalmat

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Balaton Sound fesztivál

Az egészségturizmus fejlesztésével növelni lehetne a Balatonra látogató vendégek számát, ha a helyi turisztikai szakemberek együttműködnének az egészségügyi szférával és a lovas sportok kedvelőivel, több ezer német vendég lenne ide csábítható – írta a Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda és Balatoni Riviéra Turisztikai Egyesület. Az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatás szerint így akár 1,5 millió látogatónál is több […]

XXIII. Nemzetközi Gépészeti Találkozó Csíksomlyón

Feltöltve: in Románia | 0 comments

Az Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság 2015. április 23-26. között szervezi meg Csíksomlyón a XXIII. Nemzetközi Gépészeti Találkozót (OGÉT 2015). A konferencia célja: Lehetőséget teremteni az erdélyi, magyarországi, illetve más államokbeli magyar szakembereknek tudományos eredményeik bemutatására, szakmai kapcsolatteremtésre. A konferencia rövid programja: Csütörtök, április 23. Érkezés Péntek, április 24. Egész napos kirándulás Szombat, április 26. […]

Sziget World Music színpadán a világ legjobb tánczenéi

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Szórakozás | 0 comments
MózsiGábor sziget

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada. A nemzetközileg is elismert programhelyszínen rendkívül színes a kínálat, melynek középpontjában most a cigányzene áll, nagyot merítve a roma zenei kultúrából Indiától, Egyiptomon át a nyírségi Paszabig. A Sziget világzenei helyszíne fennállása tizenöt éve alatt komoly nemzetközi rangra tett […]

Vola.ro