Monthly Archives: January 2016

Vola.ro

Háromezer-négyszáz éves erődre bukkantak Izraelben

Feltöltve: in Tudomány | 0 comments

Háromezer-négyszáz éves erőd maradványait tárták fel régészek Naharián, Izrael legészakibb tengerparti városában. Egy földalatti parkolót is magában foglaló új toronyház alapozási munkálatai közben bukkantak az ősi maradványokra – értesült szerdán a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) három archeológus szakemberre bízta a feltárást, akik szerint egykor a Földközi-tengeren utazó […]

Észak-Korea: Románia az atomcsendbizottság elnökeként aggodalmát fejezte ki a kísérlet miatt

Feltöltve: in Románia | 0 comments

Románia aggodalmát fejezte ki szerdán az Észak-Korea által bejelentett hidrogénbomba-kísérlet miatt, és az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) Előkészítő Bizottságának soros elnökeként jelezte: fokozottan odafigyel az észak-koreai nukleáris kísérletekre és ezek regionális és globális fejleményeire. A román külügyminisztérium a honlapján közölt közleményében Federica Mogherini EU-biztos korábbi állásfoglalására utalva kijelentette: “Az észak-koreai nukleáris kísérlet – ha […]

Romániában folytatódott a lakosság elvándorlása

Feltöltve: in Románia, Temesvár és a Régió | 0 comments
temesvariak

Romániában folytatódott a legfrissebb adatok szerint a lakosság külföldre vándorlása; a Nyugat-Európában munkát vállaló románok között most a felsőfokú végzettséggel rendelkezők vannak többségben – írta szerdán a Ziarul Financiar című napilap. A gazdasági-pénzügyi újság a román statisztikai hivatal által közzétett legfrissebb adatokra hivatkozva számol be arról, hogy 2014-ben csaknem 185 ezren hagyták el Romániát, és […]

Magyarország aranyérmes az európai úti célok között

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
A Szabadság Expressz résztvevõi a Memento Parkban

Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évről rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint, a nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2015 decemberi jelentése (World Tourism Barometer) szerint a világon 4,4 százalékkal, Európában 5,1 százalékkal, a kelet-közép-európai […]

Lezárult Romániában a Banca Transilvania és a Volksbank fúziója

Feltöltve: in Gazdaság | 0 comments
transilvania volksbank

Lezárult a harmadik legnagyobb román bank, a Banca Transilvania (BT) és a Volksbank fúziója – közölte hétfőn a román Banca Transilvania. A fúzióra azt követően került sor, hogy 2014. decemberében bejelentették, a kolozsvári alapítású Banca Transilvania megvásárolja a Volksbank romániai leányvállalatát. A vételárat a felek azóta sem hozták nyilvánosságra. A tranzakció és a fúzió nyomán […]

Székelyföldi terrorvád – Előzetes letartóztatásban marad Beke István

Feltöltve: in Románia | 0 comments

A román legfelsőbb bíróság hétfőn kimondott jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, akit bombamerénylet előkészítésével gyanúsít a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) – közölte a Digi24 hírtelevízió. A hírtelevízió jelentése szerint a legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy közveszélyt jelentene Beke […]

Mérsékelték a terrorfenyegetettségi szintet Brüsszelben

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Világ | 0 comments
eu bruxelles

Kettes fokozatúra mérsékelték a belga főváros és környéke terrorfenyegettségi szintjét a biztonsági szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök körében. Az ország nagyobb tömegeket vonzó helyszínein ugyanakkor marad a hármas riasztási szint – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn. Belgiumban december 28-án döntöttek a hármas terrorfenyegetettségi szint elrendeléséről, és a belga titkosszolgálatok […]

Illegális bevándorlás – Dánia is visszaállította a határellenőrzést

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Világ | 0 comments
Illegális migráció

Dánia hétfőn visszaállította a határellenőrzést a dán-német határon – jelentette be Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, aki szerint az intézkedéssel Koppenhága a papírok nélkül érkező menedékkérőknek akarja útját állni. A kormányfő már akkor értésre adta, hogy kormánya megteheti ezt a lépést, amikor Svédország bejelentette: okirat-ellenőrzést vezet be a dán határon. “Jelentős következményekkel járhat Dániára nézve, […]

Nőtt a foglalkoztatottak száma tavaly Németországban

Feltöltve: in Gazdaság, Világ | 0 comments
munkasok 2014

Tavaly éves átlagban 0,8 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma Németországban – közölte hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Tavaly a német újraegyesítés óta a legtöbb, 43,0 millió állandó németországi bejelentett lakhellyel rendelkező személy állt alkalmazásban Németországban, 324 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A foglalkoztatottak számának növekedése már a tizedik egymást követő évben […]

Megkezdődött a Richter bioszimiláris termékének európai törzskönyvezése

Feltöltve: in Tudomány | 0 comments

Megkezdődött a Richter saját fejlesztésű bioszimiláris készítményének európai törzskönyvezési eljárása, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a gyógyszeripari vállalat kérelmét – jelentette be a Richter hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A bioszimiláris teriparatide referencia terméke az Eli Lilly cég Forteo márkanevű készítménye. A készítmény a Richter-Helm BioTec GmbH & Co. KG. fejlesztése. Az érvényben lévő […]

Mesterséges intelligenciájú asszisztenst akar Zuckerberg

Feltöltve: in Tudomány | 0 comments

A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló “i-komornyik” létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában. A népszerű közösségi oldal vezetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelligenciájú komornyik ötletét is egy Facebook-posztban osztotta meg követőivel. “Úgy képzeljétek el, […]

Meghalt Zsigmond Vilmos – Álmában érte a halál az Oscar-díjas operatőrt

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Kultúra | 0 comments
Zsigmond Vilmos

Zsigmond Vilmost a San Franciscótól délre fekvő Big Sur településen, álmában érte a halál január elsején, kevéssel éjfél előtt – mondta el az MTI-nek Romwalter Béla, az elhunyt Oscar-díjas operatőrrel közösen indított Sparks vállalat vezetője. Hozzátette: Zsigmond Vilmos valószínűleg veseelégtelenség következtében halt meg a Csendes-óceánhoz közel fekvő kaliforniai házában, ahová karácsonykor ment fel. Az operatőr […]

Újabb magyarországi fürdőváros kapott kormányzati támogatást

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
harkany strand

A kormány 300 millió forint támogatásban részesítette Harkányt, a forrást turisztikai célú fejlesztésekre fordítják majd – közölte Tiffán Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerdán a baranyai fürdővárosban, sajtótájékoztatón. A magyar kormány szívügyének tekinti a nagy múltú fürdőváros fejlesztését – fogalmazott a képviselő. Emlékeztetett: 2014 végén a kormány rendkívüli, 215 millió forint célzott támogatást adott Harkánynak, az […]

Romániában az útkeresés éve volt a tavalyi

Feltöltve: in Politika | 0 comments
VICTOR PONTA - MICROBUZE - HARGHITA

Romániában a társadalom és politikai elit kapcsolatának mélyülő válsága, a politikai osztály megújulásának előkészítése, illetve az útkeresés jegyében telt el a 2015-ös év. Az országot a migrációs válság és a közvetlen terrorfenyegetés is elkerülte, de azt a történelem fősodrának peremén, a nyugodtabb oldalvizeken hajózó román társadalom is érzékelte, hogy változik körülötte a világ, és ideje […]

2015 a könnygáz éve volt Koszovóban

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Világ | 0 comments
Belgrádba tartó koszovóiak

Súlyos belpolitikai válság és több diplomáciai kudarc jellemezte Koszovó  elmúlt esztendejét, a legfiatalabb európai államnak pedig jelentős változtatásokra lesz szüksége, ha teljesíteni akarja az európai integrációhoz szükséges lépéseket. A 2014-es kormányválság után úgy tűnt, a koszovói belpolitikai helyzet rendeződik, és a Szerbiával való kapcsolat normalizálása is folytatódni tud. Ennek egyik újabb lépéseként Isa Mustafa koszovói, […]

Nem támogatja Artur Mas katalán elnökké választását a helyi parlament kisebbik függetlenségi pártja

Feltöltve: in Világ | 0 comments

Nem támogatja Artur Mas újraválasztását Katalónia elnökévé a katalán parlament kisebbik függetlenségi pártja, a baloldali Népi Egység (CUP) – jelentették be a párt vezető testületének tagjai vasárnapi sajtótájékoztatójukon, miután öt órán át tárgyaltak, majd kétszer is szavaztak a végső döntésükről. A 68 fős testület hat lehetséges forgatókönyvet vitatott meg, és ezek közül végül az nyert, […]

Januártól tilos kutyát láncon tartani Magyarországon

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Világ | 0 comments
Januártól tilos kutyát láncon tartani

Január 1-jétől, Magyarországon tilos kutyát tartósan láncon tartani. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Vola.ro