A Gyulai Várfürdő árbevétele tavaly meghaladta az egymilliárd forintot

Tavaly nőtt a látogatók száma és a Gyulai Várfürdő árbevétele átlépte az egymilliárd forintot – mondta az MTI-nek pénteken Keszeli Hajnalka, a fürdő értékesítési és marketing igazgatója.varfurdo gyula aquapalota

A  hűvös, esős nyári időjárás ellenére összesen 556 ezer vendég váltott jegyet a gyulai fürdőbe tavaly, és ez 20 százalékkal haladta meg az előző évi látogatószámot. A 2013 végén megnyitott AquaPalota a várt 100 ezer helyett 173 ezer látogatót vonzott 2014-ben. Keszeli Hajnalka elmondta: az értékesítési árbevétel nettó 1 milliárd 93 millió forint volt, 43,3 százalékkal nagyobb az előző évinél.

“Ez a bevétel stabil fedezetet biztosított az új létesítmény üzemeltetési költségeire és a beruházás adósságszolgálatára is, ami önmagában évi 100 millió forintot tesz ki” – mondta.  Hozzátette: 2015-ben nem számítanak ekkora növekedésre, idén a szolgáltatások minőségének további javítására, a sportuszoda és a gyógyászati részleg fejlesztésére, továbbá az üzemi költségek csökkentésére összpontosítanak.

MTI

Vélemények

facebook kommentek