A magyarok a legkedveltebb nemzetek közé tartoznak Lengyelországban, de a románokat…

A magyarok azon öt nemzethez tartoznak – a csehek, a szlovákok, az olaszok és az amerikaiak mellett -, akiket a lengyelek a leginkább kedvelnek – derül ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutató intézet pénteken ismertetett éves felméréséből.

A legkedveltebbnek feltüntetett csehekhez a megkérdezettek 59 százaléka viszonyul rokonszenvvel. A magyarok esetében a válaszolók 54 százaléka nyilatkozott így, míg ellenszenvéről csak a megkérdezettek 12 százaléka számolt be, 26 százalék pedig semlegesnek minősítette a magyarokhoz való viszonyát.EURO-2016 - Ausztria - Magyarország
A legkevésbé kedvelt népek közé a felmérés szerint Lengyelországban az arabok, a romák, a törökök, az oroszok, valamint a románok tartoznak.

A CBOS egyúttal a felmérés nyomán készült elemzésben megjegyzi: az utóbbi évekhez képest javult az összes nemzethez való viszony, ez a tendencia a leginkább a romákra, a románokra, valamint a zsidókra vonatkozik.

A csehek, a szlovákok, a fehéroroszok, valamint a németek esetében pedig 1993 óta – amikor a téma rendszeres kutatása megkezdődött – idén a legjobbak a mutatók. A Lengyelországgal szomszédos országokat lakó nemzetek közül egyedül az oroszok esetében alacsonyabb a rokonszenvezők aránya, mint az ellenszenvet táplálóké.

A felmérést január második hetében végezték 1045 fős mintán.

MTI

Vélemények

facebook kommentek