A MOL Románia 300.000 lejjel támogat 19 civil szervezetet – 4 Temes megyéből!

gyermekgyogyito_2016_hu-kA MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a 8. MOL Gyermekgyógyító program nyerteseit. A támogatás révén megvalósuló emocionális és művészetterápiás foglalkozások 870 olyan gyermeken segítenek, akik fogyatékkal élnek, krónikus betegségben szenvednek vagy súlyos betegségből lábadoznak.

„A MOL Gyermekgyógyító program eddigi nyolc kiírására körülbelül 840 pályázat érkezett, amelyek szakmai színvonala nagy hatással volt ránk. A nyertes pályázatok által számos sikertörténetnek lehettünk tanúi, amelyek megmutatták, hogy kitartó munkával és odaadással olyan harcokat is meg lehet nyerni, amelyek eleinte elvesztettnek tűntek, és bebizonyosodott, hogy a gyermekek életminőségét jelentősen lehet javítani. Az emocionális és művészetterápiás programok kitartó támogatása révén vállalatunk azt szeretné jelezni az érintettek, a hozzátartozók és a szakemberek felé, hogy nincsenek egyedül, és kezdeményezéseikben továbbra is mellettük állunk.” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

2016. szeptember 29.– október 30. között 122 civil szervezet pályázott, amelyek emocionális és művészetterápiás tevékenységek szervezésével segítenek fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségekből lábadozó gyermekeknek és fiataloknak. A zsűri 19 olyan pályázatnak ítélt meg részleges vagy teljes támogatást, amelyek megvalósítására 2016. december és 2017. augusztus között kerül sor.

A 2016-os Gyermekgyógyító program támogatási kerete 300.000 lej. A 19 nyertes egyesület közül 6 első alkalommal pályázott sikeresen, míg 13 civil szervezet a korábbi kiírások során is részesült már támogatásban.
A nyertes egyesületek Bukarestből, illetve Bihar, Fehér, Hargita, Iași, Kolozs, Maros, Neamț, Szatmár, Szeben és Temes megyéből származnak. A nyertes pályázatok keretében szervezett terápiás foglalkozások: művészetterápia – zeneterápia, tánc- és mozgásterápia, drámaterápia, Phronetic művészetterápia; agyag és egyéb szerves anyagok megmunkálása révén művészetterápiás elemekkel gazdagított foglalkozásterápia; állatasszisztált terápia; hidroterápia. Alkalmaznak továbbá emocionális terápiákat – mese és szociális történetek, játékterápia, bábszínház és humanisztikus orientáltságú terápia; szenzoros stimulációt és integrációt, valamint látássérült gyermekek oktatásához készítenek kiegészítő tanfelszerelést.asociatia-audiosofia-caruselul-mastilor

„Egész évben biztosítjuk az érdekelt civil szervezetek tájékoztatását. Nemcsak a pályázati feltételeket közöljük, hanem ismertetjük a nyertes pályázatok eredményeit is. Telefonon vagy levélben válaszolunk a felmerülő szakmai és szervezési kérdésekre. A folyamatos kommunikáció egyenlő feltételeket biztosít minden pályázó számára. Ez tükröződik abban is, hogy a 2016-os kiírás nyerteseinek egyharmada első alkalommal részesül támogatásban, az ő pályázataik szakmai színvonala is meggyőző volt a zsűri számára.” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A nyertes pályázatok névsora megtalálható a www.molromania.ro és a www.pentrucomunitate.ro honlapokon.

A négy temesvári nyertes szervezet:
A temesvári HorsEmotion Egyesület állatasszisztált terápiás tevékenységeket biztosít 30, intézményben nevelkedett, fogyatékkal élő gyermeknek, akiknek a lovasterápia, kutyaterápia és más rekreatív, terápiás hatású tevékenység hozzájárul életminőségük javításához.

A temesvári Barátság Vitorlása Egyesület Fantázia, öröm és szín – játék- és drámaterápia műhelyek című pályázata beszédfejlődési zavarokkal küzdő gyermekeknek segít megtanulni kifejezni a frusztráló vagy traumatikus élményeiket, ugyanakkor elősegíti a környezetük problémáik iránti érzékenyítését.

A Temesvári Tanuljunk Képírással Egyesület emocionális fejlesztő műhelyei 15 autista és más fejlődési zavaros gyermeknek szólnak; céljuk csökkenteni az autoagresszív vagy depresszív megnyilvánulásaikat, a fizikai és emocionális jólét serkentése által pedig új kapukat nyitnak meg a gyermekek életében.

A temesvári Traumakutatás és Beavatkozás Romániai Egyesülete 20, traumát szenvedett, intézményben nevelkedett gyermeknek segít megérteni érzéseiket, az emóciók és test közötti kapcsolatot, valamint ezek szavakkal való kifejezését Az érzéseim hozzám tartoznak, most már nem félek! című pályázatuk során.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek