A német pénzügyminiszter csökkentené a munkanélküli menekültek támogatását

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Németországban csökkenteni kellene a munkanélküli menekültek szociális támogatását. A pénzügyminiszter egy keddi berlini tanácskozáson kifejtette, szerinte nem méltányos, hogy egy németül nemigen beszélő, adott esetben írni-olvasni is kevéssé tudó munkanélküli menekült ugyanannyi támogatást kap, mint egy 30 évi munkaviszony után állástalanná vált német.

“Nem lehetne legalább a beilleszkedéshez nyújtott támogatást levonni?” – idézte a minisztert hírportálján a Frankfurter Allgemeine Zeitung. “Ezt meg kell vitatnunk” – tette hozzá a konzervatív CDU politikusa.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) rögtön elutasították a felvetést. Az alkotmánybíróság vonatkozó döntései alapján a munkanélküli ellátást nem lehet a létminimum alá csökkenteni, és az ügy nem válhat a “pártpolitikai önkény” martalékává – szögezte le Ralf Stegner alelnök, a párt baloldali irányzatának egyik vezetője a Bild című lap online kiadásában idézett nyilatkozatában.Illegális bevándorlás - Migránsok Macedóniában

Németországban a menekültstátussal rendelkező külföldiek jogosultak a munkanélküli ellátás leggyakoribb formájára, az úgynevezett Hartz IV segélyre, amelynek legfőbb elemei a lakbér- és fűtési támogatás, valamint – egy egyedülálló felnőtt esetében – havonta 399 euró készpénzjuttatás.

Wolfgang Schäuble a német gép- és berendezésgyártók szövetségének (VDMA) konferenciáját megnyitó beszédében kiemelte, hogy egyedül a  menekülthullám miatt jövőre 240-460 ezer fővel emelkedhet a munkanélküli ellátásban részesülők száma, de ennek költségeit az államháztartás egyensúlyának megőrzése mellett is ki lehet gazdálkodni.

Németország számára a menekültválság  ”randevú a globalizáció valóságával” - mondta a német pénzügyminiszter. Úgy vélte, irreálisak, megvalósíthatatlanok azok a követelések, hogy Németország ne engedjen be területére több menedékkérőt.

“Amikor emberek ezrei jönnek, gyalog, elöl a nőkkel és a gyerekekkel, akkor nem lehet őket feltartóztatni, ezt felejtsék is el” - mondta Wolfgang Schäuble. Hangsúlyozta, hogy inkább az uniós külső határok ellenőrzésére kell törekedni, és ebben együtt kell működni Törökországgal. Hozzátette: “nem muszáj erőddé átalakítani Európát, az ostobaság lenne”, de az Európai Unió nem tud  befogadni minden nehéz sorsú embert.

MTI

Vélemények

facebook kommentek