A Székely Autonómiáért szerveznek zarándoklatot Esztergomból Csíksomlyóra

Út a Székely autonómiáért!  

Gyermekkoromban nagyon szerettem a meséket,- mint minden gyermek – élvezettel hallgattam ahogy nagymamám az éjjeli lámpa fényénél álomba ringatott a szebbnél szebb történetekkel. Kedvemre volt a szegénylegény meséje, aki édesanyja hamuban sült pogácsájával megrakott tarisznyával indult szerencsét próbálni, és érkezett az útelágazáshoz, ahol el kellett döntenie hogy melyik úton halad tovább, melyik út fogja a további sorsát meghatározni.
 
Úgy érzem hogy ez a gondolat ma is valós, a Székelyek esetében mindenképpen, akiknek el kell dönteniük hogy mely úton haladjanak tovább, és ezért az útért áldozatot is képesek hozni! Nem kell ehhez politika, csak az hogy végre megfogja egymás kezét a városi informatikus és a falusi földműves, aztán kéz a kézben elindulnak egy közös cél felé, melyet kitűztek maguk elé. Minden sérelmet félretéve – politikait és egyénit egyaránt – közös összefogással, akarattal és elszántsággal minden megvalósítható. Nem látom az egységes akaratot, és sajnos az elszántságot sem. Milyen jövőt képzel el a székely a fiának, unokájának, családjának? Szereti-e azt a földet, melyért déd-, és ükapja a vérét adta? nl 
Útmutatással nem szolgálnék hiszen azt magatoknak kell megtennetek, de szolidaritással mindenképpen! Azt tudom hogy óhajtjátok az autonómiát, hogy bíztok-e annak elérésében már kétségeim vannak! Vajon mit mutat a jövőképetek? Nehéz és rögös út ez, a sikert nem adják ingyen, harcolni kell érte!      
 
Szeretnék hozzájárulni ahhoz hogy pozitív irányba álljon a székely, legyen önbizalma, és felelősségtudata. A közösségi erő politikaformáló ereje, az egységes akarat döntő jelentőségű, ezért véleményem szerint csak ebben szabad gondolkodni, a politikai megosztottság sehová sem vezet. Ez mellett én tisztelném a román nemzetet, – bármennyire is nehéz ez egyeseknek – kiket felhasznál a román politika az autonómia törekvésetek ellenében. A béke megőrzése a további eredményes jövőtök érdekében nagyon fontos a két nép között. Ezért hangsúlyoznám hogy nem ellenük vagyok, de mellettetek állok!     
 
 Ki is nyilvánítom hogy tenni szeretnék az ügyetek érdekében a magam módján, ezért egy zarándok utat szervezek szülő-, és lakhelyemről Esztergomból Csíksomlyóra, “Út a Székely autonómiáért!” elnevezéssel 2017 július-augusztus hónapban. Az indulás időpontja 2017 július 13. az érkezés Csíksomlyóra augusztus 10. Ezután még 2-3 napot töltenénk együtt, majd 13.-án vagy 14.-én utaznánk egyénileg haza. Az út megtételéhez a határon túli magyarság egy-egy képviselőjét hívom ill. várom Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Erdélyből, valamint román nemzetiségű társat is keresek aki elfogadja ezt az eszmei célt.
 
Ez a 7-9 főből álló társaság 29 nap alatt fogja megtenni a 920 km-es utat, melyre menet közben várjuk – a velünk egyetértő – hozzánk csatlakozókat Magyarországon és Erdélyben egyaránt, akár egy akár több napos közös túrára az ügy érdekében. Akik a teljes távolságot bejáró csapathoz szegődnek, és egy ill. több napot is velünk járnák ezt az utat, azoknak a szállásról és étkezésről maguknak kell gondoskodniuk. Az útra magunkkal viszünk egy erre az alkalomra készített bélyegzőt, mellyel egyedi emlékkel látnánk el azokat, akik az úton csatlakoznak hozzánk. Közzé fogom tenni 1 hónapon belül a teljes útvonalat naprakészen a szállásaink településnevével, mely a Mária út nyomvonala, Így az esetleges csatlakozásokat előre lehet tervezni. Akik az esemény propagálásában önzetlenül segítenek, köszönet illeti Őket!  Ez az út egyéni kezdeményezésen alapuló elképzelés szerint szerveződik, távol tartva magunkat bármilyen politikai alakulattól.

Jó utat kívánok a résztvevőknek, és sok sikert a cél megvalósításához!

 Nádasdi László

Vélemények

facebook kommentek