A temesvári börtönben találkoztak az egykori letartóztatottak

A temesvári börtönben találkoztak kedden délelőtt az 1989-es temesvári népfelkelés egykori letartóztatottjai. A zárt intézet a 25. évfordulóra nyitotta meg először kapuit azok előtt, akiket a kommunista diktatúra utolsó napjaiban tartóztattak le és börtönöztek be.

A találkozó keretében fotókiállítást nyitottak meg a börtön egyik termében és ott mutatták be Adrian Kali történész, egykori letartóztatott legújabb, a Revolutionar, caut revolutie (Forradalmár, forradalmat keresek) című könyvét. Az egykori letartóztatottak általános derültséggel fogadták Ioan Bala börtönigazgató „Isten hozta önöket!” köszöntését.  Az igazgató megjegyezte, más esetben, lehet, rossz érzéseket váltana ki ez a köszöntés a börtönben.Viorel Sasca

A rendezvényen Viorel Sasca egykori letartóztatott beszélt arról, hogy milyen fontos volt a több mint 800 letartóztatott számára, hogy a belváros közelében fekvő börtönbe behallatszottak a forradalom „csatazajai”. A letartóztatottak így tisztában lehettek azzal, hogy a kommunista hatóságoknak nem sikerült elfojtaniuk a népfelkelést.

Viorel Sasca az MTI-nek elmondta, a letartóztatottak nagy száma afféle motorja volt a temesvári népfelkelésnek, hiszen a hozzátartozóik, munkatársaik tudni akarták, hogy élnek-e még azok, akik a hatósági megtorlások, a sortüzek után nem tértek haza. E kérdésre pedig a letartóztatottak szabadon bocsátásával kaphattak egyértelmű választ. Viorel Sasca ezzel magyarázta, hogy a tömeg nyomására már december 20-án, két nappal Nicolae Ceausescu elmenekülése előtt szabadon bocsátották a temesvári letartóztatottakat.

Adrian Kali felszólalásában arról beszélt, hogy a forradalmárokat ma már nem övezi a társadalom tisztelete. A számukra megszabott kárpótlás, és az ezzel kapcsolatos visszaélések tükrében a társadalom hajlamos haszonlesőknek tekinteni  a forradalom részvevőit. „A tényleges haszonélvezők most kezdenek a rácsok mögé kerülni” – jelentette ki a történész utalván a romániai korrupcióellenes intézkedésekre.

A temesvári évfordulós rendezvényekbe a délutáni órákban kapcsolódik be Klaus Iohannis, Románia megválasztott elnöke, aki előbb a Temesvári Tudományegyetemen szól az egyetemi ifjúsághoz és az oktatókhoz, majd az operaházban tartandó gálaelőadás előtt mondja el a temesváriakhoz és az országhoz intézett üzenetét.

MTI
Constantin Duma-fotó
TemesvariHirek.ro

Vélemények

facebook kommentek