Bajor miniszterelnök: szinte lehetetlen a menekültek kiutasítása Németországból

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint szinte lehetetlen kiutasítani a menedékkérőket Németországból. Seehofer pénteken a Focus című német hetilapnak nyilatkozva úgy vélekedett,  hogy a kiutasítás kérdésében illúzió van Németországban.

Tömegek fellebbeznek a bíróságoknál ellene, sokaknak nincsenek hivatalos dokumentumaik, így nem veszik vissza őket a származási országok, másokat pedig egészségügyi okokból nem lehet hazaküldeni. Végül vannak olyanok is, akik már gyökeret eresztettek az országban, és szereztek maguknak egy “védőangyalt”, aki közbenjár a maradásuk érdekében – sorolta a politikus.
Illegális bevándorlás - Szlovén-osztrák határHozzátette, a jövőben a külső határokon kellene dönteni arról, ki léphet be az Európai Unió területére. “Ez sokkal keresztényibb és emberibb eljárás lenne, mint körbeutaztatni őket Európában, majd a végén azt mondani, hogy nem maradhatnak” - fogalmazott a CSU elnöke.

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint a tavalyi év azonos időszakához képest idén az első hat hónapban csökkent a kiutasítások száma. 2016. első félévében 13 743 embert küldtek vissza a származási országába, míg idén már csak 12 545-öt. Ugyanakkor január és május között nőtt azok száma, akiknek el kellene hagyniuk Németországot: tavaly év végén 207 ezer kiutasított volt, május végén pedig már 222 ezer.

MTI

Vélemények

facebook kommentek