Böjte Csabával együtt zarándokolhatunk Csíksomlyóra

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik a Mária út utolsó 100 kilométerének gyalogos megtételéhez a pünkösdöt megelőző napokban – erről sajtótájékoztatón számoltak be január 15-én, hétfőn délelőtt a csíkszeredai megyeházán. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az ökuménia jegyében meghívták a többi egyház képviselőjét és, ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a kezdeményezés közösségi üggyé vált, és civilek, cserkészek, túrázók egyaránt csatlakoztak.bojte csaba arad
Fontos számunkra, hogy egy olyan út építésén fáradozunk, amely az emberek lelki feltöltődését szolgálja. Színes összefogásról beszélünk, ahol helye van a természetszerető embereknek, vallási szervezetek képviselőinek, és önkénteseknek, akik érzik, hogy ez egy közös történet tud lenni – fogalmazott Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

Javaslatként elhangzott, hogy az erdészet és a helyi csendőrség segítségét kérjék, hogy a Mária út nyomvonalán járőrözzenek gyakrabban és segítség a rendtartást, hisz több rongálást is észleltek az elmúlt években. Böjte Csaba OFM vállalta, hogy az utolsó száz kilométer megtételének hivatalos indulásánál jelen lesz, gondolataival és elmélkedéseivel ráhangolja a zarándokokat a megérkezés örömére.

“Nekünk fontos az, hogy fizikailag is megmozgassuk a gyerekeket, évek óta zarándokolunk gyalogosan a gyerekekkel. Csapatépítés szempontjából is fontos” – beszélt tapasztalatairól Böjte Csaba ferences szerzetes, aki tavaly több mint tíz gyalogos zarándoklaton vett részt. “Nem a nem viszi előbbre az embert, hanem az igen. Ez most egy igen: elindulunk Parajdtól Csíksomlyóig a Mária úton. Megpróbálok elejétől végig részt venni az úton” – tette hozzá be Böjte Csaba testvér.

Barabás Csaba kabinetigazgató bemutatta azt a tanúsítványt, amelyet majd azok kapnak, akik az utolsó száz kilométert gyalog teszik meg. Az út nem csak gyalog, hanem kerékpárral vagy akár lóval is teljesíthető.

“Ez az út, ahhoz, hogy igazi zarándokúttá váljon meg kell tölteni tartalommal. Nem csak kijelöljük az utat, hanem gondoskodunk arról, hogy legyenek szálláshelyek, zarándokfogadók, legyenek pecsétek, weboldal, ahol minden nyomon követhető” – emelte ki Barabás Csaba. Arról is beszámolt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az önkéntesek toborzására.

A hétfői találkozón továbbá jelen volt Urbán Erik csíksomlyói ferences templomigazgató, a Mária Út Egyesület alelnöke, László Rezső pálos szerzetes, Solymosi Alpár unitárius lelkész, Kovács János gondnok, Bálint Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetője, Solti Imre a CsEKE elnöke, Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseletében.

“Arra gondoltunk, hogy az érkezés napján egy meghatározott időben fogjuk köszönteni az aznap érkező gyalogos zarándokokat. Pünkösd után is várjuk a zarándokokat, az év minden napján!” – nyomatékosította Urbán Erik OFM.

A hargitafürdői pálos szerzetesek is együtt kívánnak zarándokolni és élményeiket megosztani – erről László Rezső pálos szerzetes számolt be.

Az igenek hazája Székelyföld, számunkra is fontos, hogy vallásos lelkületünkből valamit mi is hozzátegyünk a zarándokok útkereséséhez, lelki feltöltődéséhez – fűzte hozzá Solymosi Alpár unitárius lelkész. Kovács János gondok, nyugalmazott földrajztanár azt nehezményezte, hogy nagyon kevés az önkéntes zarándoklat vezető, akiknek munkájára nagy szükség lenne. Solti Imre, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) vezetője a zarándokszállások elsődleges kiépítését javasolta.

Bálint Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetője emlékeztette a jelenlévőket, hogy a cserkészek a kezdeti elindulásban is segítettek, továbbá a nyomvonalak feltérképezésében és az útvonalak festésében is.

Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszönetét fejezte ki Bíró Barna Botond térségi alelnöknek és mindazoknak a polgármestereknek (Bokor Sándor Parajdról, Geréb Péter Farkaslakáról, Bálint Elemér Oroszhegyről, Kozma Lajos Zetelakáról és Molnár Tibor Szentegyházáról) és helyi tanácsoknak, akik az első hívó szóra az ügy mellé álltak és felkarolták annak megvalósítását.

Azok számára, akik gyalogosan, lóval kívánják megtenni a zarándoklat utolsó szakaszát a csíksomlyói kegytemplomig, három alternatív útvonalat alakítanak ki a következő hetekben-hónapokban, és tesztelnek majd 2018. május 13. és 18. között. Különböző nehézségi fokozatúak ezek az útszakaszok: I. 112 km (5 nap, vasárnap–csütörtök) Parajd – Atyha – Etéd – Farkaslaka – Oroszhegy – Zetelaka – Kápolnásfalu – Szentegyháza – Csíksomlyó; II. 95,5 km (4 nap, vasárnap–szerda) Atyha – Etéd – Farkaslaka – Oroszhegy – Zetelaka – Kápolnás – Szentegyháza – Csíksomlyó; III. 99,5 km (4 nap, vasárnap–szerda) Sóváradi Keresztelő Szent János Remeteség – Etéd – Farkaslaka – Oroszhegy – Szentegyháza – Csíksomlyó.

Önkéntesnek, szállásadónak jelentkezni, érdeklődni az Erdélyi Mária Út Egyesület koordinátoránál, Molnár Sándornál lehet: molnar.sandor@mariaut.ro, telefon: 0730–711745

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek