Borbély László: Románia megújítja fenntartható fejlődési stratégiáját

Románia márciusig megújítja, és az ENSZ globális célkitűzéseihez igazítja az ország fenntartható fejlődési stratégiáját, amelyet még 2008-ban, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) környezetvédelmi miniszterei dolgoztak ki – közölte az MTI-vel Borbély László államtanácsos, a bukaresti kormány fenntartható fejlődési főosztályának vezetője.

A témáról szóló közvitát kedden, a kormány székházában tartott konferenciával nyitotta meg Paul Stanescu miniszterelnök-helyettes, aki partnerséget kért a tanácskozásra meghívott kutatóintézetektől, egyetemektől, a civil társadalom és üzleti szféra, valamint a törvényhozás képviselőitől, rámutatva: a fenntartható fejlődés az ország legfontosabb eszköze a tartós gazdasági növekedés megalapozásában.Laszlo Borbely rmdsz
A rendezvény házigazdája, Borbély László az MTI-nek elmondta: szeretné elérni, hogy a 2019-es első félévi román uniós elnökség egyik prioritása legyen a fenntartható fejlődés.

“Az Európai Uniónak jövő év végéig kell programadó dokumentumot elfogadnia az Agenda 2030-cal kapcsolatban. Megnő tehát Románia szerepe ilyen szempontból 2019 elején, hiszen az unió jelentést kell bemutasson 2019 júliusában a magas szintű politikai fórumon New Yorkban, amikor az első felmérés lesz, négy évvel az Agenda 2030 jóváhagyása után” – magyarázta az államtanácsos.

Az RMDSZ volt parlamenti képviselője, korábbi környezetvédelmi miniszter elmondta: az általa vezetett főosztály létrehozásával Romániában megkezdődött az intézményi háttér kialakítása az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlesztési stratégiája – az Agenda 2030 – gyakorlatba ültetése, a szakpolitikák összehangolása érdekében. A főosztály által kezdeményezett társadalmi vita a következő nemzedékek iránti felelősség tudatosítását is szolgálja, eredményeképpen pedig jogszabályba – törvénybe, vagy kormányhatározatba – foglalják romániai megújított fenntartható fejlődési stratégiáját.

Borbély László közölte: a közvita során regionális szintű találkozókat is szerveznek. Novemberben Temesváron (Nyugati Fejlesztési Régió) és Csíkszeredában (Központi Fejlesztési Régió), decemberben pedig Jászvásáron (Észak-Keleti Fejlesztési Régió) rendeznek fórumot az adott térségben tevékenykedő közintézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, az akadémiai és a vállalkozói szféra számára.

Az ENSZ 193 tagországának képviselői 2015 augusztusában egyeztek meg arról a fenntartható fejlesztési akciótervről, amelynek célja a mélyszegénység felszámolása, az egészségügyi ellátás, az oktatás és a nők helyzetének javítása, valamint a klímaváltozás elleni harc. A program megvalósítása önkéntes, és minden állam maga dönt a célok elérése érdekében alkalmazandó intézkedésekről.

MTI/temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek