Botka ismét indul Temesvár testvérvárosa, Szeged polgármesteri posztjáért

Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltjeként újra indul Botka László a szegedi polgármesteri posztért. A csongrádi megyeszékhelyt 2002 óta irányító politikus az MSZP szegedi küldöttgyűlése utáni sajtótájékoztatón szombaton úgy fogalmazott, hogy sokkal jobban motiválják a város előtt álló lehetőségek, mint amennyire elégedett az elért sikerekkel. Az áprilisban az MSZP listájáról országgyűlési mandátumot szerző politikus közölte, hogy nemcsak a polgármester, hanem a egyéni önkormányzati képviselőjelöltek is a három párt közös jelöltjei lesznek.
Botka László
A húsz egyéni jelölt közül tizennégyet az MSZP, hármat-hármat pedig az Együtt és a DK ad. A kompenzációs lista élén Solymos László (MSZP) jelenlegi alpolgármester áll, őt Binszki József, a DK és Nagy Sándor, az Együtt helyi vezetője követi – ismertette a politikus.

A húsz jelölt közül tízen most is képviselők, tízen pedig a helyi közéletben ismert, felkészült fiatalok – mondta Botka László. Az MSZP országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus kifejtette, hogy az április 6-ai és a május 25-ei választási eredmények azt mutatják, a demokratikus baloldalnak reális győzelmi esélye van Szegeden, hiszen mindkét alkalommal megszerezte a voksok relatív többségét. Az elmúlt négy évben nemhogy szűkült volna, hanem tovább nőtt a baloldal és a városvezetés támogatottsága – tette hozzá. A Fidesz szegedi szervezete június elején a párt városi elnökét, Gyimesi Lászlót javasolta polgármesterjelöltnek.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>