Bővítik a Mini-Magyarország makettparkot Szarvason

Bővítik a Mini Magyarország makettparkot Szarvason az Arborétumban: tavasszal már mintegy félszáz új mozgó és hangzó makett, köztük minihajók és -vasutak fogadják a látogatókat. Az arborétumban elindított fejlesztéseknek és a 2013-ban megnyílt makettparknak köszönhetően 37 ezerről 72 ezerre növekedett a látogatók száma – közölte csütörtökön a Körös-menti TDM és a makettpark az MTI-vel.minimagyarorszag szarvas

Tavasszal már mintegy félszáz makett lesz a parkban. Új épületek, templomok “szólalnak meg”; a mini pécsi dzsámiból a müezzin hangja, a jáki templomból gregorián dalok szólnak majd. Emellett épül egy minivasút is vasútállomásokkal, a síneken régi, emblematikus szerelvények közlekednek majd, amelyeket a látogatók indíthatnak és irányíthatnak. Vízre kerül a Földet körbevitorlázó Fa Nándor legendás hajója, a Szent Jupát kicsinyített mása is.

A közlemény kitér arra is, hogy a Mini Magyarország makettparkjában a bővítés folyamatos, a tervek szerint végül mintegy száz makett lesz látható. A Mini Magyarország makettpark áprilisban nyílt meg a szarvasi arborétumban, a turisztikai attrakció a főváros és a megyék leghíresebb épületegyütteseinek kicsinyített másait foglalja magába. A makettekről és a létesítményről a www.minimagyarorszag.hu oldalon lehet tájékozódni.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>