Kategória: Románia

Vola.ro

Egy neves román történész szerint nem kötelezhetik az erdélyi magyarokat, hogy örvendjenek Trianonnak

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
Magyar-román - Szurkolók

Lucian Boia román történész szerint nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres román történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy a múlt hét végén mutatták be Az 1918-as nagy egyesülés körül – Nemzetek, határok, kisebbségek (In jurul Marii Uniri de la 1918. Natiuni, frontiere, […]

DÖNTÉS született a bukaresti parlamentben: ROMÁNIÁBAN is hivatalos ünnep lesz MÁRCIUS 15-e?!

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
Kelemen Hunor

Másodjára már elutasítóan véleményezte a román szenátus közigazgatási szakbizottsága kedden azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. Ugyanaz a szakbizottság júniusban még elfogadásra javasolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénykezdeményezését, olyan körülmények között, amikor a kormánypártoknak nagy szükségük volt az RMDSZ voksaira a posztjáról önként lemondani nem hajlandó […]

A távközlési hatóság elnökévé választották Sorin Grindeanu volt miniszterelnököt

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
Sorin Grindeanu ANCOM

A távközlési hatóság (ANCOM) elnökévé választották a parlament keddi ülésén Sorin Grindeanu volt miniszterelnököt. A tisztségre csak politikailag független szakembert jelölhetett Mihai Tudose miniszterelnök: Grindeanu azáltal vált “alkalmassá” az ANCOM elnökségére, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta őt soraiból, amikor nem volt hajlandó lemondani a miniszterelnöki tisztségről azt követően, hogy a pártvezetés megvonta tőle a […]

A magyar fejlesztési miniszterhez fordulnak a Corona és Hargita vonatok étkező- és hálókocsi-szolgáltatásainak ügyében

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúr

„A Máv-Start által működtetett Corona és Hargita járatok megbízható, biztonságos és viszonylag olcsó utazási lehetőséget biztosítanak Magyarország és Székelyföld között, ezért természetes, hogy a székelyföldi emberek aggodalommal követték a híreket, amelyek szerint a vasúttársaság költséghatékonnyá tétele az említett intercity járatokat is érinteni fogja. Többen megkerestek kérdéseikkel ez ügyben, ezért levélben fordultam Seszták Miklós magyar fejlesztési […]

Temesváron is az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében tüntettek

Feltöltve: in Románia, Temesvár és a Régió | 0 comments
protest nov 2017

Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek. A “Nem akarunk tolvaj nemzet lenni” jelszóval internetes fórumokon meghirdetett megmozdulás szervezői a szociálliberális kormánytöbbség igazságügyi reformtervezete ellen tiltakoznak, amely szerintük politikai befolyása alá vonná az igazságszolgáltatást és meggátolná a korrupt politikusok elszámoltatását. A PSD-ALDE koalíció kedden terjesztette a román […]

Autópályát követelnek a moldvaiak

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
autopalya temes megye

Csendőrségi adatok szerint csaknem kétezren alkottak szombaton élőláncot Jászvásár (Iasi) belvárosában, hogy a Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya mielőbbi megépítését követeljék a bukaresti döntéshozóktól. A megmozduláson a város polgármestere, a térség kormánypárti és ellenzéki törvényhozói, üzletemberek és civil szervezetek is részt vettek. Több mint ezer aláírás gyűlt össze arra a petícióra, amelyben a térség gazdasági felemelkedése […]

Iohannis: a kormánytöbbség nem kijavítja, hanem szétvagdalja az igazságszolgáltatást

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
iohannis presedinte

A jobboldali államfő szerint valóban szükség van arra, hogy az igazságszolgáltatást szabályozó törvények alkotmánysértőnek bizonyult előírásait kijavítsák, de szerinte a szociálliberális kormánytöbbség nem kijavítja, hanem szétvagdalja az igazságszolgáltatást. Klaus Iohannis csütörtöki sajtóértekezletén, újságírói kérdésekre válaszolva fejtette ki véleményét az igazságszolgáltatás reformját célzó kormányzati törvénykezdeményezéséről. Iohannis ezúttal nem kommentálta azt, hogy korlátoznák vétójogát az ügyészségi vezetők […]

Elnöki tanácsos: az Európai Uniónak nem szabad megszakítania a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal

Feltöltve: in Románia | 0 comments

Az uniós csatlakozási tárgyalások jelentik a legjobb horgonyt, amely Törökországot az Európai Unióhoz köti, ezért Románia nem tartja jó megoldásnak a tárgyalások megszakítását, ahogy azt egyes tagországok szorgalmazzák – mondta Bogdan Aurescu, az államfő külpolitikai tanácsadója pénteken a Mediafax hírügynökségnek. A különböző külpolitikai témákról készült interjú során a hírügynökség arról kérdezte az elnöki tanácsadót, mi […]

Romániában is elkezdődött a béruniós európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése

Feltöltve: in Gazdaság, Románia | 0 comments
munkasok 2

Romániában is elkezdődött a béruniós európai polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése – jelentette be egy kolozsvári sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton és Dragos Tirnoveanu, a kezdeményező bizottság magyarországi és romániai tagja. A Jobbik országgyűlési képviselője elmondta: román kollégájával öt állomást érintő erdélyi kampánykörútra indul, amelyen ismertetik a kezdeményezést, szakszervezeti vezetőkkel és más érdeklődőkkel tárgyalnak. Gyöngyösi elmondta: […]

Fotó: Kálvin János domborműt lepleztek le Újszentesen

Feltöltve: in Románia, Temesvár és a Régió | 0 comments
wpid-20171031_121110-1085768357.jpg

A Reformáció 500-ik évfordulója alkalmával tartott ünnepi istentisztel közben leleplezték Kálvin János domborművét az Újszentesi Református Templom főbejáratánál!

50 millió eurós hitel az EU bankjától a BRUA-gázvezeték romániai szakaszának megépítésére

Feltöltve: in Gazdaság, Románia | 0 comments
euro money

A romániai gázvezeték-hálózatot kezelő állami vállalat, a Transgaz 50 millió euró hitelt kapott a Juncker-terv keretében az Európai Beruházási Banktól a Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Ausztriát összekötő úgynevezett BRUA-gázvezeték első romániai szakaszának megépítésére – közölte pénteken az Európai Bizottság. A hitelért a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) vállalt garanciát. A vezeték 478 […]

Döntött az Európai Parlament: Szigorúbb lesz a schengeni határellenőrzés

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
Megkezdõdött a szigorított ellenõrzés a schengeni külsõ h

Megszavazta szerdán az EP a schengeni határellenőrzés szigorítását és gyorsítását szolgáló elektronikus rendszer felállítását és az EU-n kívülről érkezők regisztrálását. Az új „Be- és Kilépési Rendszer” (EES) rögzíti a nem uniós állampolgárok nevét, ujjlenyomatát, arcképét, a belépés helyét és idejét is. Ezeket az adatokat a vízumkötelezett és a vízum nélkül is beengedhető utasoknál egyaránt rögzítik […]

Megszavazta a szenátus a kisebbségek napját nemzeti ünneppé nyilvánító törvénykezdeményezést

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
kokarda 2

Elfogadta a szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját. A tervezet szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és előírja, hogy az ünnepről a közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon. […]

KANYARÓ: Elfogadta a szenátus az oltástörvény tervezetét

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
Orvos

Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag szavazta meg a szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a romániai társadalomban. A szenátorok lényegi módosítás nélkül erősítették a bukaresti kormány által augusztusban elfogadott törvénytervezetet, amelynek első változatát még áprilisban bocsátotta közvitára az egészségügyi minisztérium. Az eredeti tervek szerint a törvény 2018 január […]

Hatásköre túllépésével vádolja a korrupcióellenes ügyészséget a szenátus elnöke

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
tariceanu2

Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke szerint túllépte hatáskörét a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amikor megkérdőjelezte két 2013-ban elfogadott kormányhatározatok megalapozottságát, ezért a politikus az alkotmánybíróságtól kérte hétfőn a vádhatóság rendre utasítását. Tariceanu az úgynevezett Belina-ügyben, egy Duna-parti horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatásának körülményeit feszegető ügyben kérte a taláros testület közbelépését. A Belina-akta a szociálliberális kormánypártok és […]

Felerősödött Romániában a belső migráció: TEMES megye egyre népszerűbb

Feltöltve: in Románia, Temesvár és a Régió | 0 comments
Megnyitották Romániában az Arad-Nagylak autópálya egyik sza

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál. Az INS adatai szerint 2016-ban 389 ezer romániai állampolgár költözött az ország egyik településéről egy másik településére, és az elmúlt évben regisztrálták az utóbbi 25 év legjelentősebb belső migrációját az országban. A statisztikai adat […]

Több mint félezer elítélt szabadult a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatályba lépésének napján

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
birosag biro justitie tribunal

Több mint ötszáz elítélt került szabadlábra Romániában csütörtökön, a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatályba lépésének napján, és további mintegy másfél ezer szabadulása várható a következő napokban – közölte pénteken az országos média. A büntetés-végrehajtási intézetekből csütörtök éjfélig távozók pontos számát (529) Teodor Toader igazságügyi miniszter tette közzé, hozzáfűzve, hogy őt is “meglepte”, milyen sok elítéltet érintett […]

Kós Károlynak és Bartha Miklósnak avattak szobrot a kolozsvári írisztelepi református templom kertjében

Feltöltve: in Románia | 0 comments

Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós 18. századi írónak, politikusnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítójának, első alelnökének állítottak szobrot pénteken Kolozsváron, az írisztelepi református templom kertjében. Ünnepi beszédében Grezsa István magyar kormánybiztos úgy vélekedett, hogy szükség van a két nagy előd példájára, amikor Erdélyben magyar iskolákért, […]

Kanyaró – Újabb halálos áldozata van a járványnak

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
korhaz temesvar

A héten 35-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, ahol újabb 44 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből. A 35. áldozat egy 39 éves brassói nő, aki – mindössze két hete – ápolóként dolgozott az erdélyi város gyermekkórházában. Szeptemberben megbetegedett, kiderült, […]

A Waberer’s megtámadja az adóhatóság döntését

Feltöltve: in Gazdaság, Románia | 0 comments
WABERERs

A Waberer’s romániai leányvállalata a romániai adóhatóság által követelt adóhátralék kisebb részét rendezi, a fennmaradó összeget közigazgatási, szükség esetén bírósági úton támadja meg, és emellett kérelmezi a döntés végrehajtásának felfüggesztését – közölte a Waberer’s International Nyrt. a tőzsde honlapján kedden. A tájékoztatás szerint a Waberer’s október 16-án kapta meg a romániai pénzügyminisztérium adóügyi igazgatósága végső […]

Az erdélyi magyarság elszabotált autonómiaigényéről tárgyaltak egy kolozsvári konferencia résztvevői

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
bodo barna udmr

Az erdélyi magyarság elszabotált autonómiaigénye volt a témája az igényt először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulója alkalmából tartott pénteki kolozsvári konferenciának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett konferencián Szőcs Géza magyarországi kormánybiztos, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 25 évvel ezelőtti főtitkára a “belülről vezérelt” RMDSZ kiemelkedő dokumentumának nevezte a Kolozsvári Nyilatkozatot. Megjegyezte, […]

Romániában nyilvántartásba vett menedékkérők próbáltak átszökni Magyarországra

Feltöltve: in Románia | 0 comments

A román-magyar határszakasz három különböző pontján Magyarországra törvénytelenül bejutni próbáló, Romániában nyilvántartásba vett ázsiai menedékkérők feltartóztatásáról számolt be szerdán a határrendészet. Az egyik eset a Nagylak II- Csanádpalota autópálya-határátkelőnél történt, ahol kedd délután egy magyar rendszámú Ford-Trazit személygépkocsi magyar állampolgárságú vezetője és hét, magyar személyazonossági igazolványt felmutató utasa jelentkezett határátlépésre. A magyar-román közös határellenőrzés során […]

Bejelentette lemondását a kormány három szociáldemokrata minisztere

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
tudose guvern

Bejelentette lemondását a bukaresti kormány három szociáldemokrata minisztere csütörtökön a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának ülésén, miután korábban Mihai Tudose kormányfő szükségesnek nevezte leváltásukat. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szeptember végén kezdeményezett büntetőeljárást Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter ellen, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsít egy – Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által […]

Székely termék mozgalom – A dél-tiroli raportőr is az ügy lelkes támogatója

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
dav

Go local! – Best practices of sustainable food policy on local level – címmel szerveztek workshopot október 11-én, szerdán a Régiók Bizottsága (CoR) épületében Brüsszelben, a régiók és városok európai hete rendezvénysorozat részeként (#EURegionsWeek). A négynapos rendezvény az egyik legfontosabb esemény az EU regionális irányelvei mentén, amelyen régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, valamint szakértők, […]

A politika iránt érdeklő fiatalok jelentkezését várják az Erdélyi Politikai Iskolába

Feltöltve: in Oktatás, Románia | 0 comments

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – a Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben – Erdélyi Politikai Iskola címmel szervez képzést. Ennek célja, hogy praktikus politikai ismertekkel lásson el olyan érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. Az Erdélyi Politikai Iskola létrehozása a 18 és 35 év közötti […]

A temesvári forradalom hőse panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz

Feltöltve: in Románia, Temesvár és a Régió | 0 comments
tokes laszlo ue eu

Tizenegy hónap sem volt elég a bukaresti táblabíróságnak arra, hogy megindokolja, miért vonta vissza elsőfokú ítéletében Tőkés László állami kitüntetését, ezért az európai parlamenti képviselő a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál (CSM) működő bírói felügyelethez nyújtott be panaszt. A panaszt Tőkés László az ügyvédjével, Kincses Előddel közösen tartott hétfői nagyváradi sajtótájékoztató alkalmával írta alá. Kincses szerinte azért […]

Vola.ro