Kategória: Turizmus

Vola.ro

Böjte Csabával együtt zarándokolhatunk Csíksomlyóra

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
bojte csaba arad

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik a Mária út utolsó 100 kilométerének gyalogos megtételéhez a pünkösdöt megelőző napokban – erről sajtótájékoztatón számoltak be január 15-én, hétfőn délelőtt a csíkszeredai megyeházán. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az ökuménia jegyében meghívták a többi egyház képviselőjét és, ugyanakkor örömét fejezte […]

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
egyiptom turizmus

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat – közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében. A szervezet kiemelte: az elmúlt hét évet tekintve ez a legnagyobb éves növekedés, amely folytatódhat 2018-ban, igaz, mérsékeltebb, 4-5 százalékos ütemben. A nemzetközi utazások továbbra […]

Tavaly 12,8 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda repülőtérnek, temesvárit 1,65 millióan használták

Feltöltve: in Temesvár és a Régió, Turizmus | 0 comments
aeroport int timisoara tv

Tavaly 12,8 millió utas vette igénybe a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér szolgáltatásait – közölte a légikikötőt működtető állami vállalat. Az előző évhez mérten az utasok száma 16 százalékkal növekedett, írta szerdán a Ziarul Financiar című gazdasági napilap a vállalat adatait ismertetve. A 12,8 millió utas rekordnak számít a repülőtér történetében. A növekedés 2009 óta […]

HIHETETLEN! Hány síbaleset történt a téli szezon kezdete óta a Hargitai megyei pályákon

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
sieles schi ski

Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetője az AGERPRES hírügynökségnek elmondta, a síszezon rögtön karácsony után indult a Madarasi-Hargitán, azóta pedig 50 személy szenvedett balesetet. A téli szezon kezdete óta közel 50 síbaleset történt a Hargita megyei pályákon, a hegyimentők óvatosságra, és a megfelelő védőfelszerelések viselésére intenek mindenkit. A síbalesetek következtében legtöbb esetben különböző […]

A tavalyi első tizenegy hónapban 6,2 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
hotel szoba

A tavalyi első tizenegy hónapban 6,2 százalékkal, 25,325 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában 2016 azonos időszakához mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. A vendégéjszakák mintegy 20 százalékát külföldi turisták töltötték el, a többit románok. Átlagban a román turisták 2,3 éjszakát, a külföldiek 1,9-et töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállodákat és a panziókat […]

RYANAIR: A vészkijáraton hagyta el a repülőt egy türelmetlen utas

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
ryanair avion

Őrizetbe vették a malagai repülőtéren a Ryanair légitársaság egyik utasát, aki a késve érkező repülőgép leszállása után a vészkijáraton hagyta el csomagjával a kabint. A Londonból Malagába érkezett járat utasait megdöbbentette, amint a türelmetlen utasnak elege lett abból, hogy várakoznia kell a repülőgépből való kiszállásra, és a vészkijáratot kinyitva távozott, ám a repülőgép szárnyán találta […]

MAGYARORSZÁG: Budapestre, Egerbe és Szegedre utaznak a legtöbben szilveszterkor

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Karácsonyi vásár a Szent István-bazilikánál

Sorrendben Budapest, Eger és Szeged vezeti a legnépszerűbb magyarországi úti célok rangsorát szilveszterkor a Szállás.hu adatai szerint, a külföldre utazók közül a legtöbben a lengyelországi Zakopanét és Krakkót, valamint Pozsonyt választják. A szállásfoglaló oldal szerdai közleménye szerint Budapest tavaly is az első, Szeged pedig a harmadik volt, Eger a negyedik helyről ugrott a másodikra. A […]

Elindult a Wizz Air magyarországi pilótaakadémiája

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Május 1. - Légi- és autós parádé Budapesten

Megkezdte működését a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság nyíregyházi pilótaakadémiája, ahol előzetes repülési tapasztalat nélkül szerezhető meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély. A légitársaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a következő 21 hónapban az akadémia első csoportjának 13 tagja sajátíthatja el mindazokat az ismereteket, amelyek szükségesek a pilótává váláshoz, ezzel támogatva a Wizz Air […]

Fellendült a turizmus Belgiumban

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
bruxelles belgium

Belgium turizmusa a fővárosban, a 2016 márciusában elkövetett merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez – közölte Kris Peeters belga gazdasági miniszter. A Le Soir belga napilap szerdai beszámolója szerint Kris Peeters elmondta, az előző év azonos időszakához képest 2017 első felében Belgium egészében a hotelfoglalások […]

TRIVAGO.HU: a makói hotelek kapták a legjobb értékelést az utazóktól

Feltöltve: in Temesvár és a Régió, Turizmus | 0 comments
hotel mako szalloda

A magyar városok közül Makó hotelei kapták a legjobb értékelést az utazóktól a trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján, Magyarország pedig az európai országok rangsorában a 13. helyet szerezte meg – közölte a portál az MTI-vel. A trivago.hu minden évben elkészíti a legmagasabb értékelést kapott európai országok és magyar városok listáját több mint 175 millió utazói […]

Elkezdődik a magyarországi Velencei-tó partfalának komplex felújítása

Feltöltve: in Turizmus | 0 comments

Elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása: a tó vízminőségének javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának biztosítása, illetve a környezettudatos rehabilitációja, európai uniós támogatásból, nettó 14 milliárd forintból. A  gárdonyi projektnyitó rendezvényen Tessely Zoltán magyar miniszterelnöki biztos Fejér megye legnagyobb beruházásának nevezte a projektet, hiszen a megye Top-forrásai 36 milliárd forintot tesznek ki, ez a […]

Teltházzal üzemelnek a magyarországi szállodák karácsonykor és szilveszterkor

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az alelnök elmondta, aki nem gondolkodott előre, nehezen juthat szállodai szobához az országban. Ugyanakkor néhány éve, a fővárosban és vidéken is […]

Újítások a csíksomlyói búcsún: Olyan lesz mint a spanyolországi EL CAMINO!!!

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Csíksomlyói búcsú - Csíkbánkfalvi zarándokok

Gyalogosan tehetik meg a csíksomlyói pünkösdi búcsúra nyugatról érkező zarándokok a Parajdtól Csíksomlyóig tartó utolsó száz kilométert. A Hargita Megyei Tanács vezetői erről egyeztettek pénteken Csíkszeredában az Erdélyi Mária Út Egyesület elnökével és az útba eső települések polgármestereivel. Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy  az elmúlt években általában néhány […]

Kiderült mik a magyarországi délalföldi térség legértékesebb termékei

Feltöltve: in Gazdaság, Turizmus | 0 comments
paprikanap

A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé tartoznak, termelésük és értékesítésük növelésében a minőség további javítását és fogyasztásuk népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter. Az agrártárca vezetője azt követően beszélt erről az MTI-nek, hogy szombaton részt vett  a szatymazi gazdakör és a helyi önkormányzat által […]

FOTÓK: Már megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár – ÚJDONSÁGOK 2017-ben

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője elmondta, hogy hónapok […]

Téli szintjére állítják be a Tisza-tavat

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
tisza-to

A biztonságos üzemeltetés és az árvízvédelem miatt a téli időszakra csökkenti a Tisza-tó szintjét a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), a síkvidéki tározó szintjének egy centiméterrel való csökkentéséhez egymillió köbméter vizet kell leengedni. A téli vízszint beállítása a halászati hasznosító, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. és a Kötivizig együttműködése alapján készített monitoring terv szerint történik. […]

Libalakoma kampányt indítanak Magyarországon

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
libamaj

A Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztésére, megismertetésére november 11-ig tartó libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Guller Zoltán elmondta: nem csak a hazai bor-, és gasztroturizmust népszerűsítik az őszi rendezvénysorozattal, hanem belföldi utazásra inspirálják a családokat a szezonalitás csökkentése érdekében. A kampány része […]

Elindította Budapest és Agadir közötti járatát a Wizz Air

Feltöltve: in Turizmus | 0 comments
wizz budapest

Elindította kedden a marokkói Agadirba közlekedő első járatát Budapestről a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság. A Wizz Air hetente kétszer, kedden és szombaton közlekedik majd a dél-marokkói város között Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépeivel. Az első járat teltházzal indult Budapestről. Mohamed Said marokkói közlekedési miniszter a járatindítás alkalmából Budapesten tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy […]

Negyedik alkalommal rendezik meg a Disznótoros Kolbászfesztivált Budapesten

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
disznovagas budapest 2015

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Disznótoros Kolbászfesztivált Budapesten a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a családi programok és folklórműsorok mellett kolbászvásár és disznóvágás is várja a közönséget péntektől vasárnapig. A 10 hektáros fesztiválterületen rengeteg program és neves fellépők szórakoztatják a közönséget, három napon át – olvasható a szervezők közleményében. A 140 éves Békéscsabai Tájházban Csabai […]

A Sziget fesztivál kapta a Budapest turizmusáért díjat

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Sziget - Érkeznek a fesztiválozók

A Sziget fesztiválnak ítélte idén a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az idei Budapest turizmusáért díjat, amelyet szerdán adtak át. Bán Teodóra, a testület ügyvezetője a Turizmus világnapja alkalmából tartott rendezvényen kijelentette: az elismerést azoknak ítélik oda, akik segítik Budapest márkaépítését, nemzetközi szinten is erősítik a magyar főváros vonzerejét.  Hangsúlyozta, Budapest kiléphet az olcsó úti […]

A hétvégén rendezik a Muzsikál az erdő programsorozatot a Körösök völgyében

Feltöltve: in Turizmus | 0 comments

Szakvezetéses erdei sétákkal, koncertekkel és ismeretterjesztő előadással is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvény szeptember 29-én és 30-án Gyula-Városerdőn, valamint október 1-jén a határon túli Püspökfürdőn. A regionális Erdők Hete nyitórendezvénye pénteken kora délután helyi termékek bemutatójával és kézműves foglalkozással veszi kezdetét. Ekkor nyílik meg a Muzsikál az erdő […]

Megkezdődött az Eiffel-torony körül a golyóálló üvegfal építése

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Paris

Megkezdődött hétfőn az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül. A jövő májusra elkészülő fal mintegy 30 millió eurós költsége része annak a 300 millió eurós csomagnak, amelyet 15 év alatt kíván elkölteni a városháza az Eiffel-torony renoválására és modernizálására. A turistalátványosság körül már most is állandó a biztosítás, és […]

Elkezdődött a látogatócentrum építése a Nyíregyházi Állatparkban

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Kis panda érkezett a Nyíregyházi Állatparkba

Elkezdődött a hópárduckifutót és az új főbejáratot is magában foglaló látogatócentrum kiépítése a Nyíregyházi Állatparkban. A nettó 372 millió forint értékű, csaknem teljesen vissza nem térítendő támogatást élvező program keretében új főbejáratot kap a park. Modern pultokat, pénztárakat, kerékpártárolókat helyeznek ki a bejárathoz, kialakítják a beléptető vonalakat, fejlesztik az informatikai rendszert, dolgozói parkolókat és új […]

Közeledik a XI. Teleki Samu Emlék- és Teljesítménytúra

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
tura turista

Közeledik a Marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett Teleki Samu Emlék- és Teljesítménytúra, melynek kiindulópontja a Görgényi-havasok lábánál fekvő Görgényüvegcsűr. Fő célja a környék túraútvonalainak, természeti szépségeinek, a híres Afrika-kutató emlékhelyeinek megismertetése és a sportszerű természetjárás népszerűsítése. A verseny egyaránt szól minden természetet szerető, túrázást, bringázást kedvelő érdeklődőhöz, úgy a fiatal, mint az idős korosztályhoz. A […]

Két hatalmas bálna bukkant fel Horvátországban, Mali Losinj partjainál

Feltöltve: in Turizmus | 0 comments

Két hatalmas barázdásbálna bukkant fel Horvátországban, Mali Losinj partjainál – közölte a horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet hétfőn, amelynek munkatársai két órán át figyelhették meg a nagy termetű állatokat. A bálnák a Mali Losinj-i öböltől öt és fél kilométerre, óránként 6-7 kilométeres sebességgel úsztak dél felé. Egészséges, 17-18 méter hosszú felnőtt példányok voltak, 10-15 percenként bukkantak […]

TURIZMUS: Állatkertek éjszakája Magyarországon – ITT 12-es LISTA

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Turizmus | 0 comments
Elkészült a Szegedi Vadaspark új barnamedve-bemutatója

Idén minden eddiginél több programmal, többek közt látványetetésekkel, sétákkal, állatbemutatókkal, valamint kulturális és zenei attrakciókkal is készülnek pénteken Magyarország 12 intézményben az Állatkertek éjszakájára. A Fővárosi Állat- és Növénykert által szervezett és összefogott programhoz idén 12 bemutatóhely csatlakozott az ország 11 városában Budapesten, Budakeszin, Debrecenben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Poroszlón, Szegeden és Veresegyházán. A […]

Vola.ro