Debreceni Virágkarnevál – Idén több élő virág lesz a kocsikon

A Debreceni Virágkarnevál gyökereihez visszatérve egyre több élő virágot használnak fel a virágkocsik díszítéséhez - mondta Debrecen polgármestere az augusztus 20-i virágkarnevált és az ahhoz kapcsolódó programokat beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn a Nagyerdei Stadionban.

Papp László hozzátette: a díszítéshez félmillió szál friss dália érkezik Hollandiából Debrecenbe. Ebből csaknem százezret egy 21 méter hosszú, 7,5 méter magas sárkányhoz használnak fel.A karneváli menetben tizennégy virágkocsit, tíz magyar és tíz külföldi művészeti csoportot láthat majd a közönség, este pedig a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépő szórakoztatja a húszezres közönséget – emelte ki a polgármester.viragkarnevalPapp László bejelentette: szeretnék Debrecen polgárait is bevonni a virágkocsik készítésébe, azért jövőre pályázatot hirdetnek egy városi kompozíció létrehozására, amelyet a vállalkozó városlakók díszíthetnek majd fel.

Az idén folytatódik Esztergom és Debrecen tavaly kezdődött karneváli együttműködése – jelezte a Duna-parti város polgármestere a sajtótájékoztatón.
    
Romanek Etelka emlékezetett arra, hogy egy évvel ezelőtt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció járt Esztergomban, az idén pedig a két város közös virágkocsija is látható lesz a karneváli menetben.
Mindez jó példa két város összefogására, “két vallási bástya kéznyújtására” – utalt a polgármester a római katolikus és a református fellegvár együttműködésére.
    
Bordos László Zsolt 3D mapping művész elmondta: az idei karneválon – a reformáció 500. évfordulója alkalmából – a debreceni Református Nagytemplomra vetített 3D-s animációval idézik meg az épülethez kötődő történelmi eseményeket, a régi városházát pedig állóképes fényfestéssel alakítják át.

Bódor Edit, a helyi Főnix rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy ebben az évben augusztus 12-e és 23-a között több mint félszáz programmal várják a karneváli hétre érkezőket. Kiemelte közülük a gyerekek körében igen népszerű Galiba-fesztivált, s elmondta, hogy augusztus 20án éjjel öt virágkocsi indul Debrecenből Nagyváradra, ahol másnap felvonulnak a Nyitott ablak Európára fesztiválon.

A debreceni sajtótájékoztató résztvevői némi ízelítőt is kaptak a karneváléji műsorból: bemutatkozott mások mellett Janza Kata színész, musicalénekes, Puskás Péter énekes, Kiss Balázs bűvész, Tőke László, az Új Lovas Színház művészeti vezetője, illetve a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület táncosai.

MTI
temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek