Drágul a gáz, de a villamos energia ára is emelkedhet

aragazAz idén két részletben, várhatóan öt százalékkal drágul a földgáz a lakosság számára, és a villamos energia ára is emelkedhet Romániában – mondta Niculae Havrilet, az energiaár-szabályozó hatóság vezetője pénteken. Egy bukaresti energetikai konferencián Havrilet közölte, hogy júliustól 2 százalékkal, októbertől pedig további 3 százalékkal drágul a gáz ára a lakosság számára. Hozzátette: előfordulhat, hogy végül az 5 százalékos mérték fele is elegendő lesz, de ez attól függ, hogy Románia mennyi gázt fog importálni Oroszországból.

A kormány vállalta a nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy liberalizálja az energiaárakat, az ipari fogyasztóknál már 2015-ig megszűnik az árak mesterséges leszorítása az állam által, a lakosság esetében 2018-ig terjed az árliberalizáció ütemterve. Havrilet nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a villamos energia is drágul, miután a kormány úgynevezett oszlopadót vetett ki idén ipari létesítményekre. Becslése szerint ez várhatóan 1-2 százalékkal drágítja a villamos energia árát. Hozzátette: az energiatermelő vállalatoktól még nem kaptak erre vonatkozó kérést, de a törvény szerint jogosultak ezt kérni.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>