Gyurcsány: nagyon sokan akarják a Fidesz bukását

Nagyon sokan akarják a Fidesz bukását, és ha a kormánypártnak nincs 30-35 százaléknál nagyobb támogatottsága, akkor nagyon szoros lehet a választás – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Salgótarjánban kedden, egy lakossági fórumon.

A volt kormányfő azt mondta: dacára annak, mit mutatnak a közvélemény-kutatási adatok, van esélye az ellenzéknek a győzelemre, hiszen a Fidesz-KDNP minden időközi választást elveszített.Gyurcsány Ferenc
Ebből nagyon szoros meccs csinálható, ha mi józanok, okosak, erősek vagyunk, és nem magunkkal foglalkozunk, hanem a választóinkkal, akik egy jobb országot érdemelnek, mert Orbán előtt jobb volt, és Orbán után is jobb lesz - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, “öngyilkosnak” tartja az arról szóló vitát, hogy mi fog történni a demokratikus ellenzék oldalán.   Miközben az ország legalább fele kormányváltást akar, és ha Orbán Viktor így folytatja politikáját, előbb-utóbb nem leszünk az Európai Unió tagjai, “sehova nem vezető személyes vitákat folytatunk” – közölte, hangsúlyozva: nagyon reméli, hogy mindenkinek megjön a józan esze, mert ha az ellenzéki pártok egymással szemben indulnak, nem fognak nyerni egy választókerületet sem. Ez a helyzet, és itt a tényekből, a realitásokból kell kiindulni, nem pedig az álmainkból – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt Salgótarjánban, hogy a konzervatív brit napilap, a The Times értesülése szerint uniós tagországok arra készülnek, hogy még az ősszel ultimátumot adjanak Magyarországnak és Lengyelországnak; ha nem fogadják el a migránsok áttelepítési kvótáját, hagyják el az uniót. Mint mondta, ennek számláját mindannyian fizetnénk, és még a gyerekeink is, mert a magyar vidék sehol nem lenne az Európai Unió támogatásai nélkül, enélkül Magyarországon az elmúlt években semmi nem épült volna.

A DK elnöke a CEU-t érintő törvénymódosításról azt mondta: “ne gondolják azt, hogy ha most őtőlük veszik el lényegében egy nap alatt a jogot, akkor holnap, holnapután nem jöhetnek maguk”.

Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök két héttel ezelőtti, a Modern városok program keretében tett salgótarjáni látogatásáról is beszélt a rendezvényen. Hangoztatta, hogy “Orbán Viktor nem ajándékot hozott, mert amit hoz, az nem az övé, hanem az országé”. A városnak jár a támogatás, “különösen az után a büntető hadjárat után, amit Salgótarjánnal szemben az elmúlt években folytattak” – tette hozzá. Azt kívánta, hogy teljesüljön minden a fejlesztésekről szóló megállapodásból, de arra is felhívta a figyelmet, hogy hasonló megállapodás keretében Debrecennek 52-53 milliárd forintot ajánlott a kormányfő csaknem két éve, és a város eddig 280 millió forintot kapott meg.

MTI

Vélemények

facebook kommentek