Indul a tavaszi színházi évad a szegedi Régi Zsinagógában

Változatos és különleges színházi produkciókkal várja a közönséget a szegedi Régi Zsinagógában a MASZK Egyesület – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A játszóhely tavaszi nyitóelőadásán, május 5-én a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vári Évával találkozhatnak a nézők. A színművésznő a holokauszt-emlékévhez kapcsolódva Martin Sherman az élni akarásról, a bölcsességről és az emberi hitről szóló, Rose című monodrámáját adja elő.regi zsinagoga szeged

Május 7-én a MASZK Egyesület, a Radikális Szabadidő Színház és az Amargant Színházi Műhely Kifelé! című koprodukciója lesz látható, melyet Balog József, Formanek Csaba, valamint Ilyés Lénárd írt, rendezett és játszik.

Egy héttel később a hazai színházi élet kiemelkedő csapata, Pintér Béla és Társulata vendégszerepel Szegeden A 42. hét című előadással. A darabban nyújtott alakításáért Csákányi Eszter tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját és a nyíregyházi Vidor Fesztivál Colombina-díját, míg a produkció megkapta a fesztivál legjobb előadásának járó Dottore-díjat.

Május 22-én este nyitják meg a Régi Zsinagógában a IV. THEALTER U21 plusz kisfesztivált, melynek tavaszi programsorozata az Aperitif címet kapta. A május 27-ig tartó rendezvényen fiatal tehetségek, többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Horváth Mihály Gimnázium végzős irodalmi-drámai tagozatos növendékei mutatkoznak be.

Május 30-án a Zéró Balett társulata a társkeresés minden korosztály számára aktuális témáját járja körül kissé abszurd és humoros előadásában. A Süti, bor, tánc, szex című táncszínházi produkció középpontjában “a mindennapok egyperces szerelmei és a nagy szerelmek mindennapi egypercesei” állnak.

A tavaszi programsorozat kora nyári zárásaként június 15-én a Nobel-díjas Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változatát adja elő – a magyar származású Barbara Lanciers rendezésében – Jake Goodman.

MTI

 

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>