Kilenc Bihar megyei városban épül úszómedence

Kilenc Bihar megyei városban: Élesden, Nagyszalontán, Margittán, Érmihályfalván, Belényesben, Vaskohszikláson, Vaskohon, Diófáson és Székelyhídon épül a közeljövőben úszómedence – többek között erről született döntés csütörtökön, a Bihar megyei Fenntartható Fejlesztés Egyesület ülésén.Fedett uszodát avattak Szentesen

Az érintett kilenc polgármesteri hivatal által egyöntetűen megszavazott projektről Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke elmondta: „célunk, hogy népszerűsítsük a sportot a gyermekek körében, és ezzel a projekttel meg tudjuk teremteni ennek lehetőségét. A medencéket úgy kell kialakítani, hogy minden korosztály számára vízi sportmérkőzések megszervezésére is alkalmasak legyenek.”

Az ülésen egy 9,6 kilométeres, Nagyszalontát elkerülő körgyűrű építéséről is szavaztak a jelenlévők, amely a Szalonta és Tenke közötti megyei utat keresztezné.

Török László, Nagyszalonta polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta, korábban a liberális vezetésű megyei tanácsnak többször is felvetette a terelő út szükségességét, de ennek nem volt eredménye. „Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is fontos a várost keleti irányban elkerülő útszakasz megépítése, hiszen annak mentén egy új gazdasági-fejlesztési övezet is létrejöhet” – hangsúlyozta Pásztor Sándor, aki szerint rövidesen kiírásra kerül a pályázat és várhatóan még idén elkészül a nagyszalontai körgyűrű megvalósíthatósági tanulmánya.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek