Közel 1500 néző látta a Bánsági Vándorszínház előadásait

Molnár Zsolt

Molnár Zsolt – Temes megyei parlamenti képviselő

A Bánsági Vándorszínház második szórványturnéja augusztus 15-én a Temes megyei Nagybodófalván ért véget.  A Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján született A helység kalapácsa című produkció utolsó előadása után az idei tapasztalatokat augusztus 18-án, kedden Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője és Andrásy Noémi, a szervező Bánsági Közösségért Egyesület ügyvezetője értékelte ki a temesvári Magyar Ház Bolyai János termében.

„Úgy érzem, hogy egy nagyon hasznos dolgot sikerült elindítanunk” – nyilatkozta Molnár Zsolt. „A Bánsági Vándorszínház teljesíti azt a célt, amiért annak idején megalkottuk: magyarlakta szórványtelepüléseken olyan magyar kulturális élményt nyújtsunk az embereknek, amelyben nagyon ritkán van részük. Ezt a projektet tovább tudjuk vinni, és meggyőződésem, hogy a Vándorszínháznak van létjogosultsága a Bánságban, szerves részévé tud majd válni a bánsági magyar közösség életének” – tette hozzá az RMDSZ parlamenti képviselője.

A szórványturné szervezője, Andrásy Noémi arról tájékoztatott, hogy egy öt hónapig tartó megfeszített munka gyümölcsét láthatta a Vándorszínház két hétig tartó szórványturnéjának közönsége. „A vándorszínészek több mint 1000 kilométert tettek meg a turné során, amelynek 10 Temes megyei és 5 Arad megyei állomása volt. Az előadásokat közel 1500 néző látta, ami önmagában is bizonyítja a Vándorszínház létjogosultságát” – nyilatkozta Andrásy Noémi.

A Bánsági Vándorszínház projektnek, amelyet idén is az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával sikerült megszervezni, jövőre is lesz folytatása: a szervezők máris a turné bővítésében gondolkodnak.

Anrdásy Noémi

Anrdásy Noémi (Bánsági Közösségért Egyesület)


RMDSZ.ro
TemesvariHirek.ro

 

Vélemények

facebook kommentek