Közeledik a budapesti Oldtimer Show 2017

2017. április 7-9-ig ismét a Vasúttörténeti Parkban, 10 hektáros területen kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb oldtimer rendezvénye, a budapesti Oldtimer Show, a kiegészítő rendezvényeivel együtt. Az Oldtimer Show Kft. ismét új kiállítási anyagot mutat be, még több külföldi kiállítóval. Több mint 500db oldtimer jármű lesz bemutatva, ami 500 különböző járműtípust jelent. Minden típusból a fellelhető legszebb példányt mutatjuk be. A legszebb kiállított járművek az oldtimer szépségversenyen lesznek díjazva, ahol összesen 33db szakmai és szervezői díj kerül kiosztásra. Az Oldtimer Show szakmai partnere a 117 éves Magyar Autóklub és annak Oldtimer Szekciója. OLYMPUS DIGITAL CAMERA
2017-ben is lesz Oldtimer Találkozó a Víztorony Park területén, ahová ezentúl csak előzetes regisztrációval és fotóval lehet jelentkezni, ápr. 1-ig. Ismét pöfögni fognak az oldtimer traktorok és a 100 évnél is idősebb stabil motorok. Szintén a Víztorony Parkban lesz egy újdonság, az interaktív Oldtimer Park. Az itt (csakis itt) kiállított oldtimer autókba be is ülhetnek majd a látogatók. Más újdonság is lesz idén! A Custom és Tuningautó Kiállítás-al szeretnénk kedveskedni a családok tinédzser korú tagjainak. Egy fesztiválsátorban különleges autók lesznek bemutatva: átépített retro autók, USA izomautók és extrém tuningautók. Ismét lesznek veterán harckocsik és harcászati bemutatók a füves területen, valamint 3db állatsimogató karám és mezőgazdasági termelőeszköz kiállítás a gyerekeknek. A 2-es bejáratnál kezdődik a Gasztro utca, ahol a boltban nem kapható kolbászokat, sajtokat és egyéb háztáji étkeket, borokat és míves pálinkákat lehet kóstolgatni és vásárolni. Ha valaki italokat akar kóstolgatni, akkor feltétlenül javasoljuk neki a díjmentes Fesztiválbuszt. Annak is javasoljuk az ingyenes buszozás szolgáltatásunkat, aki nem akar bajlódni parkolóhely kereséssel.

A nagy parkban (Vasútt. Park) a szabadban lesz oldtimer autóbusz és teherautó kiállítás. Ismét lesz Kalandjárók Kiállítás a Katonaház környékén, ahol a legújabb lakókocsikat, hajókat, valamint a Lada Hungária teljes kínálatát lehet megtekinteni.

A fő látványosság természetesen az Orient és a West kiállítócsarnokokban (mozdonygarázsok) és előtte lesz. Az Oldtimer Show egyedülálló látványosságokkal szolgál: 100 évesnél idősebb antik autók és motorok, fakerekű autók sokasága, USA autók és motorok, KGST autók és motorok, magyar motorok, Youngtimer autók, klasszikus sportautók, katonai autók és motorok, fegyverek, stb… Nem fognak hiányozni a kiállítócsarnokokból a korabeli ruhába öltözött hostess hölgyek sem, akik örömmel fognak modellt állni a fotózáshoz a kedves látogatóknak. A nagy parkban lesz még Kézműves Vásár, ahol népművészeti kerámiákat, szőtteseket, szíves mézeskalácsot, fafaragványokat és más népi mesterségeket képviselő iparművészek kínálgatják majd a portékájukat. A peronok közelében lévő Vásártéren termelői mézeket, lekvárokat, szörpöket és fűszereket fognak árusítani a háztáji termelők. A gasztronómiánál maradva, mindkét parkban népies stílusú faház-sütödék fognak gondoskodni a látogatók minőségi kiszolgálásáról. A szervező a hagyományőrzésből és a gasztronómiából is ízelítőt kíván mutatni a nosztalgiajármű szerelmeseknek. A Víztorony Parkban épült Tájház Múzeum is megtekinthető az Oldtimer Show hétvégéjén. Abba betérve megkóstolható a világhírű Csabai Kolbász. Már most jelezzük, hogy 2017. október 13-15-ig ismét a Vasútt. Parkban rendezzük meg másik nagyszabású rendezvényünket, a Disznótoros Kolbászfesztivál. A fesztivál 10 hektáros területén számos folklór és zenei program lesz és a lényeg: 3db kolbász utca! Ami az oldtimereket illeti, lesz a kolbászfesztiválon mini oldtimer kiállítás, traktorok, cséplőgép és mindenféle mezőgazdasági termelőeszköz amiket ki is lehet próbálni. A gyerekek körében nagyon népszerű a kukoricamorzsoló, a daráló és a tökpucoló. 
Ezzel az Oldtimer Show Kínálata nem ért véget, hiszen a belépőjeggyel a Vasútt. Park látványosságai is mind megtekinthetők: gőzmozdony kiállítás, vasútikocsi kiállítás, fordítókorongozás, terepasztal kiállítás, vasútmodell kiállítás. Csak az interaktív programokra kell majd beszállójegyet váltani: hajtányozás, lóvasutazás, kerti vasutazás, sínautózás, utazás gőzmozdonyon vagy a híres Nohab dízelmozdonyon.

Az Oldtimer Show Kft. koncepciója, hogy a rendezvény területére belépők rengeteg ingyenes szolgáltatással és újdonsággal találkozzanak. A két park területén lévő 5db mosdó-WC épület üzemel, melyek használata ingyenes. A főbejárat közeli P1 és a hátsó vasúti vágányok felőli P3 és P4 nagy parkolók díjmentesek. A parkolást rendészek irányítják és rendőrjárőrök is vigyáznak a biztonságra. Akinek mégsem jut hely a díjmentes parkolókban, azok a környékbeli utcákban is leparkolhatnak. Megnyugtatásul közöljük, hogy a környék nem fizetős övezet. Főként a budapestieknek javasoljuk az ingyenes Fesztiválbuszok igénybevételét, mely az Oldtimer Show teljes nyitvatartása alatt díjmentesen szállítja a látogatókat a Vasútt. Park és a Nyugati-Pályaudvar között oda-vissza. A messziről érkezők a Fesztiválbuszt arra is használhatják, hogy Budapest belvárosában tegyenek egy városnézést. Rengeteg ingyenes gyerekprogram várja a családokat az Oldtimer Show-n! A rendezvény területére belépve a gyerekek rogyásig játszhatnak díjmentesen az ugrálóvárban, a légcsúszdán és a népi játszótér 30 játékán. Ingyenes arcfestés, a nádsíp oktatás, a kézműves foglalkoztató, a fafaragás oktatás, a kovácsműhely és a hagyományőrző termelőeszköz interaktív kiállítás. Az áprilisi Oldtimer Show valóságos Disneyland lesz a családosok és a nosztalgiakedvelők számára! 

(A 2016-os Oldtimer Show-ról az időjárás negatív előrejelzése miatt –a valóságban nem volt eső- lemaradt érdeklődők részére a következő tájékoztatást adjuk: az Oldtimer Show rendezvény 10 hektáros területén két nagy fűthető kiállítócsarnok van. Tehát esős idő esetén van hova menni. Ebben a két kiállítócsarnokban lesz a fő látványosság! Ha az eső eláll, akkor ki lehet menni a parkba nézegetni a traktorokot, buszokat, gőzmozdonyokat és lehet kerti vasutazni, lóvasutazni, állatokat simogatni, stb…. 2013-ban a méteres hóban a Vasútt. Parkban megrendezett „Oldtimerek Hétvégéje”-n sem csalódott a közönség.   Tehát akár esik, akár fúj, a rendezvény nem marad el!) Ha valaki messziről jönne és az indulási helyen esik az eső, az nem jelenti azt, hogy a Vasúttörténeti Parkban is esik. 2016-ban a TV-ben közölt negatív időjárás előrejelzés ellenére a Vasúttörténeti Parkban nem volt egy csepp eső sem.

Vélemények

facebook kommentek