Magyar kormánytámogatással újul meg a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium

A magyar kormány 250 millió forinttal támogatja a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületének a felújítását – jelentette be kedden Szatmárnémetiben Szilágyi Péter a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára.

A Szatmár.ro portál tájékoztatása szerint a támogatásból a római katolikus egyház tulajdonában levő épület nyílászáróit cserélik ki, és homlokzatát újítják fel. “Folytatni szeretnénk a támogatást! A magyarság jövője csakis az összefogásban és az erős kiállásban rejlik!” – idézte a helyettes államtitkárt a portál.

A támogatást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusaival együtt köszönte meg az iskola vezetése. Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ megyei önkormányzati elnökjelöltje kijelentette: nem a szatmári magyarok hibája, hogy több megértésre találtak Budapesten, mint Bukarestben. Úgy vélte, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban az oktatás minősége megfelel a XXI. század elvárásainak. “Célunk, hogy az épület állapota is megfeleljen” – jelentette ki a szenátor.osztalypenz

Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje felelevenítette azokat a pillanatokat, amikor Pataki Csabával és Schönberger Jenő római katolikus megyés püspökkel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél és Rogán Antalnál, a miniszterelnök kabinetfőnökénél lobbiztak a támogatásért. “Az Orbán-kormány ismét bizonyította, hogy nem csak szavakkal támogatja a határon túli magyarság megmaradását” – jelentette ki Kereskényi.

A Szatmárnémeti emblematikus magyar iskolájának számító Kölcsey Ferenc Főgimnázium 2012-től működik a római katolikus egyház tulajdonában levő egykori jezsuita konviktus épületében, melyet az önkormányzat bérel számára. Az épületet elhanyagolt állapotban hagyta hátra a benne korábban működő szakiskola. 2013-ban ipari alpinistákkal kellett letakaríttatni a külső falak hulló vakolatát, mely a diákok épségét veszélyeztette.

A városvezetés, az egyház és a szülői közösség összefogásával eddig újrafödték az épületet, kicserélték a működésképtelenné vált fűtésrendszerét, csatornázták, aszfaltozták és részben parkosították az udvart. http://www.szatmar.ro/Hatalmas_osszeggel_tamogatja_a_magyar_kormany_a_Kolcseyt/hirek/79070

MTI

Vélemények

facebook kommentek