Mégis vetíthetik Romániában A nimfomániás 2 című filmet

Felülvizsgálta az Országos Filmközpont Lars von Trier dán rendező A nimfomániás 2 című filmje betiltásáról a héten hozott döntést, így az alkotás mégis bemutatható a mozikban. A filmközpontnak a filmek besorolásával foglalkozó bizottsága úgy határozott, A nimfomániás második része is levetíthető a romániai mozikban, miután kedden még úgy vélték, ez nem tehető meg a kiskorúak miatt. A felülvizsgálati döntés a forgalmazó fellebbezése nyomán született – jelentette pénteken a román média.nymphomaniac

A testület eredetileg IM18-XXX besorolást adott a filmnek, ami azt jelenti, hogy kiskorúaknak nem ajánlott, és nyilvános vetítésen sem lehet bemutatni. A fellebbezés nyomán a besorolást IM18-ra változtatták, ami azt jelenti, hogy továbbra sem ajánlott kiskorúaknak, de attól még be lehet mutatni a filmszínházakban. Így lehetővé vált, hogy február 7-től A nimfomániás 2-t is levetítsék a romániai mozikban.

Az Országos Filmközpont testületének keddi döntése elégedetlenséget váltott ki a politikusok körében. A román szenátus kulturális bizottságának elnöke, Georgica Severin foglalt állást először a film betiltása ellen, majd Gigel Stirbu kulturális miniszter fejezte ki elégedetlenségét. Mihai Kogalniceanu, a filmközpont elnöke a döntést követően kijelentette: amíg ő az intézmény igazgatója, mandátuma idején nem lesz cenzúra.

A nimfomániás 2 betiltását a film romániai forgalmazója hozta nyilvánosságra szerdán, hangsúlyozva, hogy Európában példa nélküli lett volna a film kitiltása a mozikból.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>