Ponta minisztere szerint Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának EP-képviselői mandátuma alatt

Tõkés LászlóÜdvözölte Titus Corlatean külügyminiszter, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul a vasárnapi európai parlamenti választáson, mert szerinte Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátumai alatt. A külügyminiszter az erdélyi románság központjának tekintett Gyulafehérváron nyilatkozott erről. Az Agerpres román hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint számos olyan helyzet volt a most véget ért európai parlamenti mandátumban, amikor romániai EP-képviselők egy szűk érdek nevében befeketítették Románia hírnevét. A hírügynökség szerint Corlatean Tőkés Lászlóra és a romániai korrupció visszaszorításának fő szorgalmazójára, Monica Macovei román néppárti EP-képviselőre utalt.

A külügyminiszter örvendetes dolognak nevezte, hogy Tőkés magyarországi pártlistán indul, mert “elfelejtette, hogy 2009-ben Romániában választották meg, tevékenysége pedig politikai jellegű károkat okozott Romániának és a románoknak, valamint ártott a megítélésüknek”. “Ha újraválasztják, akkor az EP-ben marad, de legalább tudjuk, hogy a barikád túlsó oldalán van” – tette hozzá Corlatean.

A szociáldemokrata külügyminiszter bírálta a jobboldali Traian Basescu államfőt amiatt, hogy még nem vonta vissza Tőkés Lászlótól a magas rangú állami kitüntetést. Ennek visszavonását a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte tavaly, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Basescu februárban úgy nyilatkozott, hogy az ügy bíróságon van, és addig nem dönthet.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>