ROMÁNIA 100 – Sajátos módon ünnepelnek a székelyföldi Kovászna megyében

Sajátos módon emlékeznek meg Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának centenáriumáról a székelyföldi Kovászna megyében: főként olyan embereket köszöntenek, akiknek tevékenysége a románok és magyarok közeledését szolgálta.tricolor
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki közös sajtótájékoztatóján elmondta, részt vesznek a prefektus által összehívott megyei emlékbizottságban, és elsősorban azoknak a megyében született személyiségeknek az ünneplésével kívánnak hozzájárulni a centenáriumi eseménysorozathoz, akik az országnak is, a helyi közösségnek is dicsőséget, elismerést hoztak, és tevékenységük által a románok és magyarok közeledését szolgálták.

Az első ilyen háromszéki személyiség Szabó Kati világ- és olimpiai bajnok tornász lesz, akit január 22-én, ötvenedik születésnapján, a róla szóló könyv magyar és román változatának a bemutatásával köszöntenek Sepsiszentgyörgyön.

MTI
temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek