Shakespeare, Sonnet 66 – Újabb Mladenović bemutató a temesvári színházban

Bemutatóval indítja a 2017-es évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház január 11-én. A nagysikerű Koldusopera után két évvel, újabb előadással készül Kelet-Európa és a balkán színházainak szókimondó rendezője, Kokan Mladenović. Jól bevált alkotócsapatával és a temesvári magyar társulat színészeivel közösen, ezúttal is egy klasszikus szövegből kiindulva készít előadást a ma emberének szájíze szerint.

Azt, hogy William Shakespeare sosem tud elavulni és minden korban aktuális, mindannyian tudjuk. Témaválasztásai, karakterei és a rajtuk keresztül megfogalmazódó problémák úgy tűnik, sosem mennek ki divatból. Shakespeare azonban nem csak színpadi szövegeiről lehet ismerős. A drámáiban megfogalmazódó társadalomkritika rövidebb, verses formájú alkotásaiban, sok esetben jóval konkrétabb formában jelenik meg. Ezt a sűrített formát használta fel Kokan Mladenović és csapata, és a rájuk jellemző sokrétű értelmezési tartományba áthelyezve, sikerült még tovább sűríteniük és ezáltal a végtelenségig kitágítaniuk Shakespeare 66. szonettjének 14 sorát.sonnet-66-plakat

Az erős társadalomkritikai éllel bíró szöveg az alkotók olvasatában újfajta jelentéstartalmakkal telítődik, anélkül, hogy elszakadna a shakespeare-i univerzumtól. A Koldusoperából is ismert kettős, már-már egymással ellentétes irányú építkezés mentén, a szonett minden sora önálló jelenetté bővül, melyekben közismert Shakespeare figurák és motívumok köszönnek vissza. Ennek az olvasatnak értelmében a Macbeth-ek, Othellók, III. Richárdok, Rómeók és Júliák, Titus Andronicusok ma is közöttünk járnak. Így, miközben az előadás kíméletlenül állást foglal a világ aktuális társadalmi, politikai, gazdasági kérdéseiben, egy percig sem enged megfeledkezni a shakespeare-i univerzum időtlenségéről és időn kívüliségéről.

A Shakespeare, Sonnet 66 című előadás bemutatójára január 11-én, este 7 órától kerül sor a színház Nagytermében. Ezen kívül januárban még két további alkalommal is megtekinthetik az előadást a színház látogatói, január 12-én, valamint 29-én este 7 órai kezdettel.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek