Székelyföldben gondolkoznak a turisztikai szakemberek

Hogyan tud Székelyföld mint turisztikai desztináció még erőteljesebben megnyilvánulni? Hogyan segítheti a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás a helyi vállalkozókat, hogy növelni tudják a vendégéjszakák és a térségbe vonzott turisták számát? – erről tartott megbeszélést az érintettekkel hétfőn a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott fejlesztési társulás. A csíkszeredai megyeházán április 10-én összegyűlt vállalkozókat és turizmus iránt érdeklődőket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte, majd az elmúlt évek eredményeiről és az idei tervekről Mezey Zsolt, a fejlesztési társulás igazgatója számolt be.Turisztikai megbeszeles2
A megyeitanács-elnök bizakodó, úgy látja, kezd letisztulni a szerepvállalás, hisz a közösségi társulások elsődleges célja a kiszolgálás kell hogy legyen, valamint a népszerűsítés, ami segíti a helyi vállalkozókat, turizmusban érdekelteket.

Azt szeretnénk, ha önök elmondanák, mik az elvárásaik, miben tudunk segíteni, hogy a vendégéjszakák száma és az igénybe vett szolgáltatások száma növekedjen – hangsúlyozta Borboly Csaba. A megyei tanács az infrastruktúra fejlesztésével is hozzá kíván járulni a megye turizmusának fellendítésében, legyen szó rendezési tervek elkészítéséről, utak, vízhálózatok korszerűsítéséről – hangzott el a találkozón.

Egy héttel korábban, április 3-án Csíkszeredában egyeztetett a három székelyföldi megye vezetője, és harminc pontban foglalták össze, melyek azok a területek a turizmusban, amelyekben együtt erőt tudnak felmutatni.

Péter Ferenc, Maros megye és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnöke is egyetértett a harminc ponttal, bízom benne, hogy hamarosan konkrét lépések is történnek ezek gyakorlatba ültetéséhez. Ezáltal Székelyföld mint desztináció sokkal erősebben meg tud jelenni – nyomatékosította Borboly Csaba.

Mezey Zsolt igazgató vetített képes előadásban összegezte az elmúlt évek főbb megvalósításait: konferenciák, megbeszélések szervezése, műhelymunkák lebonyolítása, többnyelvű turisztikai kiadványok készítése, programcsomagok, turisztikai vásárokon való részvétel. Az idei tervek között szerepel a http://www.visitinharghita.ro/ honlap korszerűsítése, továbbá egy mobilalkalmazás létrehozása is körvonalazódik.

A bemutató után a jelen lévő szakemberek, vállalkozók osztották meg észrevételeiket, amelyeket a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás figyelembe vesz a közgyűlésén előterjesztett éves tevékenységi terv elkészítésénél.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek