Szobori búcsú Ópusztaszeren – Elkészült a TELJES program

Szeptember 3-án felidézzük az Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából ingyenes programokkal várjuk a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A monostor romjai között tartott ünnepi szentmisén arra is fény derül, ki lesz az idei Szer Üzenete-díjas. A délután legjobban várt programja, amikor látványos ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsikkal érkezők.

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: 120 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, tíz évvel ezelőtt, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. szoboribucsu_onte
Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

Szobori búcsú
2017. szeptember 3.
Programok
10:00   Vendégváró muzsika – Kunpár
10:30    Kocsik zenés bevonulása. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira – Kunhalom -> Szer monostora
11:00     Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása, a Kisteleki Harmónia Egyesület kórusának és Harmat József kántor közreműködésével
Celebrálja: Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke – Szer monostora

12:30    Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
13:30    Fogatok ügyességi versenye és a fogatok, lovas kocsik bemutatása – Nagyrét
15:00    Fogatszépségverseny eredményhirdetése, díjakat átadja: dr. Kiss Róbert, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark általános helyettes, igazgatási vezetője és a Szer Üzenete-díjazott – Nagyrét

Egész napos programok:    
Skanzen:
Bútorfestő – Községháza
Kemencés finomságok – Olvasókör
Kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek – Szeged-Alsóvárosi porta
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet közreműködésével – Emlékpark területe
Működő postahivatal – Községháza
Magyar népzene a Rozsdamaró zenekarral – Emlékpark területe
Nomád Park:
X. századi tevékenységek: nemezelés, kézi orsó, rokka, szalagszövés bemutató
Íjásztatás
Puszta Háza:
„Pusztaszeri vadászatok” c. kiállítás
Tanösvény kvíz
Látogatóközpont:
Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Puszták aranya” c. kiállítás – Aula
„Árpád-ünnepek a régi Pusztaszeren” c. kiállítás – Hungarikum tárház
„Magyar emlékek nyomában Európában” c., Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület (MEVE) tablókiállítása – Konferenciaterem
Rotunda:
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Készítse el saját birtokadományozó/köszöntő/házassági oklevelét! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! –„Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Szer Üzenete-díjasok:
2007. Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök
2008. Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó
2009. Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai
2010. Dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, Szörényi Levente zeneszerző
2011. Csete György építész, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor
2012 Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, Levente Péter előadó, önképző társaslény
2013. Mádl Dalma jószolgálati nagykövet, Karácsony Sándor pedagógus-író
2014. Balczó András, a Nemzet Sportolója, olimpikon
2015. Prof. Dr. Juhász Antal néprajzkutató, Fekete István író
2016. Novotny Zoltán újságíró

Jegyinformáció:
Szeptember 3-án kizárólag a rendezvény programjai (kivéve: filmvetítés, lovasbemutató) és a PARK BELÉPŐ jegytípus által kínált látnivalók, szolgáltatások ingyenesek.

Fizetős szolgáltatások:
Feszty-körkép megtekintése: 1800 Ft/fő
Lovasbemutató megtekintése: 500 Ft/fő
Panoptikum megtekintése: felnőtt: 800 Ft/fő; kedvezményes: 400 Ft/fő
Magyarország történelme 3D-ben, filmvetítés: 800Ft/fő
Íjásztatás: 400 Ft/5 lövés
Személygépkocsi parkolási díja: 1000 Ft
Busz parkolási díja: 2500 Ft

Nyitva tartás:
A rendezvény napján a pénztárak 09:00-kor nyitnak, az egész napos programok 10:00 órától látogathatóak.  Az Emlékpark 18:00-kor zár.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek