Tag Archives: basescu

Vola.ro

Băsescu embere szerint megengedhetetlen és elítélendő a magyar pártok tette

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
eugen tomac

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) ügyvezető elnöke azt nyilatkozta hétfőn, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökeinek közös állásfoglalása az autonómiaelképzelések összehangolásáról egy ‘durva provokáció, amelynek az a célja, hogy fölösleges feszültséget keltsen Romániában’. ‘Fel vagyok háborodva a magyar politikai vezetők […]

A magyarellenes vélemények hangoztatása által Románia kereskedelmi kapcsolatai is veszélybe kerülhetnek

Feltöltve: in Gazdaság, Románia | 0 comments
mol romania

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke szeptember 8-i Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a MOL töltőállomásokon egy magyarok által sűrűn lakott térség autonómiáját népszerűsítik. Traian Băsescu az általa vezetett párt ifjúsági szervezetének nyári egyetemén mondott beszédet szombaton, ahol arra szólította fel a körülbelül 300 fős hallgatóságát és a romániai autósokat, […]

A magyar benzinkutak bojkottjára szólított fel Traian Basescu – Így reagált a MOL Románia

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
basescu petrom

A MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a romániai autósokat Traian Basescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azt sérelmezte, hogy a benzinkutaknál “az autonóm Székelyföld” térképét forgalmazzák. A volt államfőnek a pártja ifjúsági szervezete által szervezett nyári egyetemen tett kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte szombaton. Basescu a Székelyföldi legendárium csapatának a turisztikai térképét kifogásolta. […]

Parlamenti jelentés: Basescut csalással segítették újabb elnöki mandátumhoz 2009-ben

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu ungaria

A 2009-es romániai elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás előkészítésével vádolja Traian Basescu volt államfőt és az országot akkor irányító Emil Boc vezette jobboldali kormányt a bukaresti parlament különbizottsága – írja az MTI. A bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésének elfogadásán a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem vett részt, arra hivatkozva, hogy nem hajlandó szavazatával legitimálni […]

Traian Basescu beperelte a moldovai elnököt, amiért megfosztotta moldovai állampolgárságától

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
basescu ungaria

Traian Basescu volt román elnök beperelte Igor Dodon oroszbarát moldovai államfőt, amiért megfosztotta őt moldovai állampolgárságától. A Mediafax román hírügynökség idézte csütörtök este Basescu ügyvédjét, Andrei Bivolt, aki szerint a keresetet a moldovai legfelsőbb bíróságon nyújtották be aznap, a moldovai állampolgársági törvénnyel összhangban. Bivol szerint Basescut önkényesen fosztották meg moldovai állampolgárságától, ami sérti az állampolgársági […]

Basescu a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását javasolja

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
basescu ungaria

A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Basescu volt román államfő “egyedüli méltó válaszként arra a sértésre”, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba […]

HIVATALOS: Plágiumnak minősítették Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát

Feltöltve: in Oktatás, Politika | 0 comments
ponta interviu

Az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is plágiumnak minősítette csütörtökön Victor Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát, és a tudományos cím visszavonását kérte az oktatási minisztertől. A Nature című brit tudományos hetilap 2012-ben adott hírt arról, hogy az akkor frissen tisztségbe került román miniszterelnök jogi doktori disszertációjának több mint fele plágium. Bár […]

A szociáldemokraták győzelmét jelzik a részeredmények

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
firea

A Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelmét mutatják a romániai önkormányzati választások első részeredményei, amelyeket hétfő délelőtt ismertetett a központi választási bizottság (BEC). A megyei pártlistáknál a PSD a voksok több mint 39 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazatok kevesebb mint 33 százalékát kapta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség […]

Kizárták pártjából Valeriu Zgoneát, a román képviselőház szociáldemokrata elnökét

Feltöltve: in Politika | 0 comments
Valeriu Zgonea 07

Kizárta a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Valeriu Zgoneát, a román képviselőház elnökét a PSD végrehajtó bizottsága szerdán, arra hivatkozva, hogy a – pártjában ügyvezető elnöki tisztséget betöltő – házelnök nyilatkozatai kárt okoztak a PSD megítélésének. Zgonea volt a PSD egyetlen vezetője, aki a nyilvánosság előtt Liviu Dragnea pártelnök lemondását szorgalmazta, miután a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező […]

Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
Áder János; Tõkés László; CEAUSESCU, Nicolae

Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót a köztársasági elnök a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság […]

Basescu: Moldova csak Romániával egyesülve kerülhet be az Európai Unióba

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu ungaria

Moldova sosem lesz az Európai Unió vagy a NATO tagállama, csak úgy kerülhet be az EU-ba, ha egyesül Romániával – állította Traian Basescu volt román államfő a Timpul című chisinaui lapnak adott interjújában, amelyet kedden ismertetett a román Hotnews.ro hírportál. A politikus alkalmasnak nevezte a történelmi pillanatot a “két román állam” újraegyesítésének felvetésére, amit szerinte […]

A Temesvár Társaság az érdemrend visszavonásának felülvizsgálatát sürgeti

Feltöltve: in Temesvár és a Régió | 0 comments
tekes rcs

Elhamarkodottnak tartja a Temesvár Társaság Klaus Iohannis államfő múlt heti rendeletét, amellyel visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát: a szervezet nem ért egyet a döntéssel és annak azonnali felülvizsgálatát szorgalmazza. Az 1989-ben kezdődött rendszerváltozás célkitűzései iránt elkötelezett román civil szervezet hétfői közleménye szerint Tőkés László a “Román Forradalom jelképe volt és maradt”, […]

Tőkés: Iohannis megkérdőjelezte, hogy Románia felléphet a határon túli románokért

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
iohannis tokes romania

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Iohannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében. Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására. “Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy […]

Történelemhamisításnak nevezi egy román politológus az érdemrend visszavonását

Feltöltve: in Politika | 0 comments
vladimir tismaneanu

Románia és az 1989-es forradalmak történelmének meghamisításaként értékelte Vladimir Tismaneanu román politológus a Hotnews.ro portálon pénteken közölt publicisztikájában azt, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát. “Nem tudom, mit csinált Klaus Werner Iohannis fizikatanár Nagyszebenben 1989. december 16-án, de tudom, mit tett Tőkés László lelkész: nem volt hajlandó elhagyni […]

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonja a kitüntetését

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
ader tokes temesvar craft

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis román államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet. Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét. “Klaus Iohannis egy európai […]

Érvényben marad Tőkés kitüntetésének megvonását kezdeményező határozat

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
Tõkés László

A román legfelsőbb bíróság jogerős ítélete alapján érvényben marad az a becsületbírósági határozat, amely a Tőkés László európai parlamenti képviselőnek adományozott Románia csillaga állami kitüntetés megvonását javasolja az államfőnek. Az ítélet kivonata csütörtökön este jelent meg a legfelsőbb bíróság honlapján. Tőkés László azt követően indított pert a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén a román elnöki hivatal […]

Korrupció miatt börtönbüntetésre ítélték Traian Basescu volt román elnök testvérét

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
basescu ungaria

Korrupció miatt négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték pénteken első fokon Mircea Basescut, Traian Basescu volt román elnök öccsét. A Konstancai Törvényszék befolyással való üzérkedés miatt találta vétkesnek Mircea Basescut, aki ellen 2014 júliusában emeltek vádat. Az ügyészek azt állították, hogy a volt elnök öccse egy hírhedt bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek a családjától fogadott el negyedmillió […]

Basescu: Romániának egyáltalán nem kellene menekültet befogadnia

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu ungaria

Traian Basescu volt román elnök szerint Romániának egyáltalán nem kellene menekülteket befogadnia. Traian Basescunak a román közszolgálati televízió hétfő esti műsorában elmondott véleményét az Agerpres hírügynökség idézte. A volt államfő kijelentette: Románia hibázik, ha jövő héten nem módosítja álláspontját, és nem mondja azt, hogy nem fogad be menekülteket. “A befogadás csakis önkéntes alapon működhet. Aki […]

Basescu élesen bírálta a korrupcióellenes ügyészséget Romániában

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu b1

Traian Basescu korábbi román államfő élesen bírálta hétfőn este országának korrupcióellenes ügyészségét, amely szerinte visszaéléseket követ el a gyakori előzetes letartóztatásba helyezésekkel, és szorgalmazta az ügyészek és a bírák felelősségre vonásának lehetővé tételét. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) létrehozásában elnöki mandátuma idején oroszlánrészt vállaló Basescu egy televíziós interjúban kijelentette: tavaly novemberben véget ért mandátuma után téves […]

Klaus Iohannis államfő volt pártja a legnépszerűbb Romániában

Feltöltve: in Politika | 0 comments
iohannis pnl

Klaus Iohannis államfő volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerne Romániában, ha most rendeznének parlamenti választást – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet hétfőn ismertetett az Adevarul hírportál. Az INSCOP közvélemény-kutató intézet február elején végzett felmérése szerint a jobbközép alakulatok összeolvadásából alakult PNL a voksok több mint 44 százalékát kapná, míg a hagyományosan legerősebb […]

Ponta miniszterelnökhöz közeli személyek kerültek a korrupcióellenes ügyészek látókörébe

Feltöltve: in Politika | 0 comments
ponta guvern 4

Victor Ponta miniszterelnökhöz közel álló személyek, beleértve egy rokonát is, kerültek a román korrupcióellenes ügyészség látókörébe egy korrupciógyanús, európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos ügyben – adták hírül kedden román hírforrások. A vádhatóság kedden reggel több cég székházát vizsgálta át, és bevitték kihallgatásra a miniszterelnök sógorát, Iulian Hertanut, valamint a kormányfőhöz közel álló Sebastian Ghita üzletembert […]

Meggondolta magát! Băsescu más szerepre vágyik Udrea pártjában

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu udrea

 Traian Basescu volt államfő nem vezetője, hanem partnere akar lenni a védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártnak (PMP) – jelentette ki az elnöki hivatalból decemberben távozott politikus a PMP második kongresszusán vasárnap. A PMP új elnököt választ, miután Elena Udrea, az eddigi pártelnök az ellene felhozott korrupciógyanú miatt lemondott a párt éléről. Basescu tavaly nyíltan támogatta […]

Volt miniszterelnök-helyettes őrizetbe vételét rendelte el a korrupcióellenes ügyészség

Feltöltve: in Románia | 0 comments

Korrupcióval gyanúsítják Romániában Adriean Videanu volt gazdasági minisztert, korábbi miniszterelnök-helyettest, ezért elrendelték őrizetbe vételét – közölte pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A DNA szerint tavaly februárban Alina Bica, a román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) – időközben előzetes letartóztatásba helyezett – főügyésze törvénysértő módon elrendelte a vagyonzár feloldását Videanu egyik cégénél: emiatt Bicát hatalommal […]

Határozat született Băsescu flottaügyében

Feltöltve: in Politika | 0 comments
basescu ungaria

Megszüntette a nyomozást Traian Băsescu volt államfő ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az úgynevezett flottaügyben, amelyben azzal gyanúsították a politikust és 79 feltételezett bűntársát, hogy a 90-es években mélyen áron alul adták el Románia 16 kereskedelmi hajóját egy külföldi cégnek. A DNA csütörtökön közölte ezt, miután előző nap csak egy statisztikát tett közzé arról, hogy […]

Moldovai választás – Üdvözölték a választás eredményét Románia vezetői

Feltöltve: in Politika, Románia | 0 comments
basescu presidency

Üdvözölték a vasárnapi moldovai parlamenti választás eredményét román vezető politikusok, akik reményüket fejezték ki, hogy Moldova továbbra is az Európai Unió felé vezető úton halad majd. Klaus Iohannis megválasztott román államelnök üdvözölte az Európa-barát pártok által elért eredményt, és úgy vélte, az a felelősség hárul rájuk, hogy gyorsabb ütemben biztosítsák Moldovának az egységes Európa felé […]

Băsescu nem rúgja ki nagyköveteket… állítólag nem ők a hibásak a külföldi sorokért

Feltöltve: in Kiemelt hírek, Románia | 0 comments
basescu traian roumania

Nem a nagykövetek felelősek azért, hogy az elnökválasztáson torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél – mutatott rá ki Traian Basescu tisztségben lévő román államfő szerdán, kimondatlanul is elhárítva ezáltal Klaus Johannis megválasztott államfő felszólítását, aki az érintett diplomaták visszahívását kérte tőle. Johannis hétfőn elfogadhatatlannak nevezte, hogy akár egyetlen román állampolgárt is megfosszanak a szavazás lehetőségétől, és […]

Vola.ro