Temesvári Magyar Filmnapok – másodszorra is

Nincs is jobb a hideg őszi estéken egy jó kis mozinál. És mivel a film közösségi élmény, miért ne mozizhatnánk együtt november 26 és 28. között a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban?

A második alkalommal megrendezésre kerülő Temesvári Magyar Filmnapok a tavalyi programhoz hasonlóan idén is a magyar filmes szakma minden területéről kínál látni, nézni és élvezni valót. A három napos rendezvénysorozat nem pusztán az elmúlt évek nagyjátékfilmjei, de a különböző filmes műhelyek és iskolák nevével fémjelzett rövid-, animációs-, dokumentarista és vizsgafilmjei közül is felvonultatja a legjobb alkotásokat. temesvari magyar filmnapok

Az esemény főszervezői igyekeznek idén is minél szélesebb célközönség igényeit kielégíteni, ezért a programban nem csak filmek, illetve filmvetítések, de kiállítások, filmtörténeti előadás és egy koncert is helyet kapott. Meghívott vendégekből sem lesz hiány, hiszen jelen lesz a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kósa András László, illetve Vajda Ferenc fotóművész, akinek lenyűgöző alkotásait a temesvári színház előcsarnokában tekinthetik majd meg az érdeklődők.

Az esti nagyjátékfilmek között szerepel Köves Krisztián Károly Halálkeringő című alkotása, Dobó Kata főszereplésével, Hules Endre A halálba táncoltatott leány című ballada-feldolgozása, és Bodzsár Márk Isteni műszak című díjnyertes filmje is. A rendezvény programjain való részvétel ingyenes. A filmek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiótermében kerülnek vetítésre, román vagy angol felirattal. filmanp

A rendezvény szervezői a Bánsági Közösségért Egyesület, a Balassi Intézet- Bukaresti Magyar Intézet, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temes Megyei RMDSZ .

TemesvariHirek.ro

Vélemények

facebook kommentek