Temesvári művészekkel, pénteken kezdődik a Körös-völgyi Sokadalom fesztivál Gyulán

Pénteken kezdődik Gyulán a Körös-völgyi Sokadalom népművészeti fesztivál és a Határmenti Összművészeti Fesztivál, a háromnapos rendezvénysorozaton gazdag programmal várják a látogatókat – hangsúlyozta Görgényi Ernő (Fidesz), a város polgármestere az eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón.gyulai var este

Kiemelte: a Körös-völgyi Sokadalom a Kárpát-medencében élő néptáncosok, népzenészek, mesemondók és kézműves mesterek egyik legnagyobb seregszemléje. A Körös-völgyi Sokadalom Gyula kiemelt kulturális értéke, a fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Békés Megyei Önkormányzat és a város támogatásával immár 15. alkalommal rendezik meg.

    Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta: a rendezvényen 120 kézműves mutatja be döntően zsűrizett termékeit. A rendezvény kiemelt mestersége a drótfonás lesz, az érdeklődőknek szlovákiai kézműves mutatja be a szakma fortélyait. Lesz fazekas- és fafaragóverseny, emellett régi falusi udvarokat idéző játszóházat építenek fel, ahol a gyerekek kézzel morzsolhatnak kukoricát, építhetnek csutkavárat. A fesztiválon bemutatkozik a hagyományos népi gasztronómia, kézzel nyújtott réteseket, kemencés ételeket lehet kóstolni. Most a pogácsasütők és a szabad tűzön ételeket főzők mérik össze tudásukat az eseményen.

A Körös-völgyi Sokadalom keretében pénteken rendezik meg az Országos Gyermektánc Fesztivált, szombaton a Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Néptáncversenyét és a Békés Megyei Táncosok Találkozóját. Este a Tószínpadon megyei néptáncgála lesz, ahol a térség tíz legjobb táncegyüttese lép fel. A fesztiválon emellett táncegyüttesek és művészek lépnek fel Debrecenből, Balatonfüredről, Zentáról, Temesvárról, Nagyváradról és Szlovákiából is.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>