Tőkés: Mostani szabadságharcunk az autonómiaharc

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság mostani szabadságharca az autonómiaharc. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Nagyváradon, Szacsvay Imre szobránál mondott beszédet a nemzeti ünnepen. Tőkés László megemlítette, hogy a 2014-es évet a partiumi autonómia évévé nyilvánította az EMNT, de nem szabad megelégedni csak a Székelyföld vagy csak a Partium autonómiájával, Erdély autonómiájáért is síkra kell szállni.
Tõkés László
Arra utalván, hogy Románia jelenlegi himnusza is Petőfi Nemzeti dalából ihletődött, kijelentette: a szabadság egy és oszthatatlan, és egy elnyomó nép soha nem lehet szabad. “Ha minket elnyomnak Romániában, ez a románoknak is a korlátozott szabadságát jelenti” – fogalmazott Tőkés László.

Megismételte a román média által sokat bírált kijelentését, hogy az erdélyi magyarság is a krími tatárok sorsára jut, ha nem sikerül kivívnia autonómiáját. “Meg kell védenünk a tatárokat, az ujgurokat a tibetieket, a szerbiai vlahokat, az ukrajnai románokat. Ez a mai szabadságharc” – jelentette ki.

Tőkés László úgy vélte, ma is érvényes az Unió, Erdéllyel! jelszó, amelyre hét évvel ezelőtt az európai parlamenti választási kampányát építette. Hozzátette, a jelenkori szabadság kivívásához a szabadságharc mellett igazságharcra is szükség van.

“Az igazságharcnak és a szabadságharcnak legyünk hűséges katonái!” – jelentette ki a mintegy háromszáz fős hallgatóság előtt Tőkés László, aki délután a szatmárnémeti ünnepi rendezvényeken is beszédet mond.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>