Újra kiéleződött a feszültség az USL kormánykoalíció pártjai között

Újra kiéleződött a feszültség a kormányzó Szociálliberális Szövetséget (USL) alkotó pártok között:  kedden sem sikerült megállapodniuk a Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette kabinet átalakításáról.

Bár az USL-t alkotó pártok januárban szövetségük megerősítésében állapodtak meg, három liberális (PNL) miniszter lemondása nyomán ismét éles hatalmi viták kezdődtek a koalícióban, mert az USL pártjai nem tudnak megegyezni a kormány szerkezetének átalakításáról és a tárcák elosztásáról.antonescu_ponta

A keddi tanácskozásról távozó Ponta jelezte: nincs kifogása az ellen, hogy Klaus Johannis liberális pártalelnök legyen a belügyminiszter és a kormányfőhelyettesek egyike, de az emiatt szükségessé vált kormányátalakítást azzal akarja összekötni, hogy mind a négy koalíciós pártnak létrehozzanak egy-egy kormányfőhelyettesi tisztséget. Javaslatát a liberálisok nem fogadták el.

Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke nyilatkozat nélkül távozott a megbeszélésről, de a román média tudni véli, hogy a liberálisok – akik kormányzati pozícióik megerősítését remélték a minisztercseréktől – azt kifogásolják, hogy a Ponta által javasolt átalakítások további térvesztést jelentenének számukra a végrehajtó hatalomban.

A feszültséget élezi az is, hogy a PSD Szociáldemokrata Szövetség (USD) néven választási együttműködést kötött a kormánykoalícióban részt vevő két kis párttal, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR). Az USL-re megtévesztésig hasonlító elnevezés mellett az is zavarja a liberálisokat, hogy – Ponta bejelentése szerint – az USD-nek az európai parlamenti választásokon túlmutató jövőt szánnak.

A kormányátalakításról csak a parlament dönthet egy újabb bizalmi szavazáson. Az USL vezetői eredetileg szerdára akarták ebből a célból összehívni a két ház együttes ülését, de a keddi második tárgyalási forduló kudarca után a parlamenti szavazást jövő hétfőre halasztották.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>