Újszentesen szervezik meg a VIII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőt

Románia Nemzeti Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztériuma, Temes Megye Tanfelügyelősége, Újszentes Község Általános Iskolája, Újszentesi Helyi Tanácsa és a Temes Megyei Tanácsa szervezésében október 22-én kerül megrendezésre  a VIII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő döntőjére, amelyen 0-VIII.  osztályosok vesznek részt.

Dénes Ildikó újszentesi tanítónő , a rendezvény főszervezője elmondása szerint szombat reggel 9:45-től kezdődik  az ünnepélyes megnyitó az helyi Kultúrotthonban, majd ezt követően rajtol a verseny. Idén az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő döntőjét négy helyszínen bonyolítják le: Újszentes Község Kultúrotthona, Újszentes Község Polgármesteri Hivatalának díszterme, az újszentesi Rózsafüzér Királynője Római-Katolikus templom, valamint az újszentesi Általános Iskola ebédlőjében.
Este 19:30-tól rajtol a díjazás, majd gálaműsorra kerül sor a Petőfi Sándor utcai kultúrotthonban.oszirozsa-2016
A szervezők elmondása szerint nagy büszkeség, hogy már hagyományosan a Temes megyei Újszentes község ad otthont annak a rangos rendezvénynek, amely 14 magyarlakta megye legjobb énekeseit összesíti!  Az elődöntők eredeményei értelmében Arad, Bákó, Bihar, Brassó,  Fehér, Hargita, Hunyad, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy és Temes megyéből érkeznek versenyzők.

temesvarihirek.ro

Vélemények

facebook kommentek