Ünneplésbe kezdett az ellenzék – A pályázat visszavonását javasolja az Orbán-kormány

elefant.ro%20

budapest 2024A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció. A döntés azután született, hogy Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett szerdán. A döntés oka, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében.

A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a MOB-nak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-vel.

“Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli” – áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.

A határozatban leszögezik: “sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn.”

Tarlós István főpolgármester azt közölte az MTI-vel, hogy a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a városvezetés a Fővárosi Közgyűlésnek.

Tarlós István elmondta: a szerdai találkozón ő is azon az állásponton volt, amelyen a kormány, hogy egység nélkül nincs értelme próbálkozni és az ország tekintélyét csorbítani, esetleg lejáratni.

Kósa Lajos, a Fidesz-frakció vezetője pártja elnökségének nevében azt közölte az MTI-vel, hogy az ellenzék többször is hazudott mindenkinek az olimpiarendezés ügyében.

Először azt mondták, támogatják az olimpia ügyét, mind a fővárosban, mind a parlamentben megszavazták a szükséges jogszabályokat és azt, hogy Budapest benyújtsa a pályázatát az olimpia megrendezésére. “Hozzájárultak a nemzeti konszenzus kialakításához” – fejtette ki.

Amikor azonban az ellenzék “hátba támadta” Budapest olimpiai pályázatát, megbontotta ezt az egységet, ezzel minimálisra csökkentve a főváros esélyeit. Az ellenzék nyilvánvaló célja, hogy akár árulása révén is  súlyos nemzetközi presztízsveszteségbe hajszolja a fővárost és az országot – közölte Kósa Lajos.

Borkai Zsolt, a  Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közölte: a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett, de a MOB mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország mihamarabb ötkarikás játékokat rendezzen.

A MOB közgyűlése 2015. február 6-án úgy döntött, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. Az Olimpiai Védnöki Testület határozati javaslatát 125 igen és egy nem szavazat mellett fogadta el a MOB közgyűlése. A Fővárosi Közgyűlés az év június 23-ai ülésén arról döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon. Az előterjesztést 25 igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el. Az Országgyűlés július 6-án 151 igen, 33 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett úgy döntött, támogatja a pályázati szándékot.

Budapest és a MOB 2015. július 8-án küldte el a olimpiai pályázati szándéknyilatkozatát Lausanne-ba, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz

Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében.

MTI

Vélemények

facebook kommentek