Vereség a dánoktól, elúszott a magyar elődöntő

A sok hibával játszó magyar válogatott 23-20-ra kikapott a vb-bronzérmes dán csapattól a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntős csoportjának hétfői játéknapján, így biztosan nem juthat elődöntőbe.

Egy győzelem a hat közé jutást jelentette volna, ám ezen a napon a skandinávok jobban játszottak. Németh András szövetségi kapitány együttesének csak fellángolásai voltak, Kiss Éva ugyan remekül védett, a rivális védelme azonban szinte hermetikusan zárt. A folytatásban rövid időre sikerült felzárkózni, ám ezzel elfogyott az erő, és vele együtt a pontszerzés reménye. A magyaroknak szokatlan volt a dánok vészkapusos, azaz héttámadós játéka is.

Szerdán az olimpiai bajnok és már biztos elődöntős norvégok ellen a remélt és elvárt hat közé jutásért pontot, de inkább pontokat kell szerezni, máskülönben akár a középdöntős csoport ötödik helyére is visszacsúszhat a csapat, és akkor összesítésben csak kilencedik vagy tizedik lesz.Tomori Zsuzsanna

Eredmény:
középdöntő, I csoport (Debrecen):
2. forduló:
Dánia-Magyarország 23-20 (11-9)
——————————-
Debrecen, Főnix csarnok, 4800 néző, v: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
gól: L. Jörgensen 6, Kristiansen 5/3, Kviesgaard 2, Thorsgaard 2, Fisker 2, Burgaard 2, Gravholt 1, Holmsgaard 1, Norgaard 1/1, Spellerberg 1, illetve Tomori 5, Tóth 5, Triscsuk 4/2, Kovacsics 2, Kovacsicz 2, Mayer 1, Bulath 1

Kiss és Toft védéseivel kezdődött az összecsapás, majd mindkét oldal többször eladta a labdát. A 4. percben Line Jörgensen talált be először, míg a hazai alakulat továbbra sem járt sikerrel. Ezt látva Németh András 0-3-nál, a 6. percben időt kért. Triscsuk büntetőből szépített, a cserékkel átalakított támadósorból Tomori tudott eredményes lenni. Ezzel együtt a vb-harmadik dánok őrizték előnyüket.
Kiss bravúrjaival esélyt adott a felzárkózásra, még hétméterest is rúgott ki (13. perc: 6-5). Szucsánszkinak nem ment az irányítójáték, jött a románok elleni siker egyik hőse, a 18 esztendős Tóth. Ekkor a dánok furcsa módon plusz mezőnyjátékossal, azaz vészkapussal játszottak, pedig nem volt tőlük kiállítva senki. Így lőttek két gólt, 8-5-ös vezetésüknél pedig Németh másodszor is időt kért.
A folytatásban sem lehetett megjátszani a magyar beállósokat, Mészárost és Szamoránskyt, az átlövések sem sikerültek – Tomorit leszámítva -, maradtak a betörések. Ebből Tóth mutatta be az elsőt a 20. percben, egészen eddig csak Tomori volt eredményes akcióból. Mayer kiállítása után már 11-6-ra vezetett a rivális.

Kiegészülve gyorsabbak lettek a hazai akciók, sikerült sorozatban háromszor betalálni, igaz, Erdősi egyszer a vészkapust, az amúgy irányító Kristiansent találta telibe. Ha a lövések 54 százalékát megfogó Kiss nem védett volna ilyen jól, sokkal nagyobb lett volna a különbség.

A második félidő elején Mayer és Kovacsics góljával egyenlő lett az állás (11-11), utóbbi félpályáról az árván maradt dán kapuba lőtt, lévén a (vész)kapus nem ért vissza a helyére az eladott labdát követően. Két rossz támadás elegendő volt az északiaknak, hogy megint lépéselőnyhöz jussanak (39. perc: 17-13).

Egyedült Tóth mert és tudott vállalkozni, néhány találata élményszámba ment, de ez kevés volt, mert a többiek nem jelentettek komoly veszélyt a kapura. Negyedórával a vége előtt már 21-15 volt az állás, és még egy emberelőnyt sem tudott kihasználni a gárda. Padlóra kerültek a hazaiak, noha ekkor még szólt a “Mindent bele!” és a “Harcoljatok!” a lelátóról.
A végjátékban már könnyelműsködtek a dánok – például Bulath egészpályás gólt lőtt nekik -, de az időkérés helyrebillentette őket, és nem forgott veszélyben a magyarokat az elődöntőből kipörgető sikerük.

Németh András szerint a támadójáték volt gyenge: “Ennyit engedett most nekünk az ellenfél. Volt egy nagyszerű teljesítmény a kapuban Kiss Éva személyében, ő már hosszabb ideje jól teljesít. Sajnos elveszítettük a koncentráltságunkat, sok volt az eddigi mérkőzések terhelése. Az összes kipattanó az ellenfélé volt, támadásban sok volt a bizonytalanság, a rossz vállalkozás. Az akaraterővel nem volt gond, de a dánok ellen ez kevés.”

Kiss Éva: “A védelmünk jó volt, csak 23 gólt kaptunk, ez jónak mondható, ám a támadójátékban javulnunk kell.”
Jan Pytlick, a dánok szövetségi kapitánya nagyon elégedett volt csapata védekezésével, és a hét a hat elleni vészkapus játékkal is.

Korábban:
Románia-Spanyolország 22-20 (9-14)
Norvégia-Lengyelország 26-24 (11-15)

Az állás: 1. és már elődöntős Norvégia 8 pont, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102-99), 4. Magyarország 4 (95-92), 5. Románia 3, 6. Lengyelország 0
Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik az Eb ötödik helyéért játszik.Nõi kézilabda Eb – Magyarország – Dánia

Szerdán játsszák:
Lengyelország-Románia 16.00
Spanyolország-Dánia 18.15
Magyarország-Norvégia 20.30
Szombaton játszották:
Magyarország-Románia 20-19
Norvégia-Spanyolország 29-26
Dánia-Lengyelország 28-19

MTI

Vélemények

facebook kommentek