Victor Ponta szerint 2018-ra Románia összeköti az autópályáit

Victor Ponta román miniszterelnök szerint 2018-ra, Románia és Erdély egyesülésének a százéves évfordulójára immár “infrastruktúrában is együvé fognak tartozni” Románia történelmi nagyrégiói. A miniszterelnök pénteken Kolozsváron nyilatkozott erről azt követően, hogy látogatást tett az észak-erdélyi autópálya Gyalu-Magyarnádas (Gilau-Nadasel) szakaszának az építőtelepén. A 2016 tavaszára megépítendő 8,7 kilométeres szakasz azt teszi majd lehetővé, hogy a Szatmárnémeti-Kolozsvár országútról is fel lehessen jutni az autópályára.ponta autostrada

Victor Ponta szerint a történelmi régiókat a Kárpátokon átvezető Brassó-Comarnic, Nagyszeben-Pitesti autópálya-szakasz, és a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) autópálya megépítésével lehet összekapcsolni. Kijelentette, ennek tíz, húsz vagy akár harminc éve meg kellett volna történnie.

“Az a fontos, hogy 2018-ra, amikor az egyesülés százéves évfordulóját ünnepeljük, az infrastruktúrában is együvé tartozhassunk” – idézte az Agerpres hírügynökség a kormányfőt. Ponta szerint az évfordulóra a romániai régiók közül Erdélynek lesz a legkiterjedtebb autópálya-hálózata.

Amint felvázolta, az Ártánd-Bors határátkelőt Brassóval összekötő észak-erdélyi autópályának (melyből csak a Kolozsvárt elkerülő 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült eddig meg) csak az Aranyosgyéres-Marosvásárhely-szakaszán használhatnak fel EU-s forrásokat. A pálya Gyalutól nyugatra eső szakaszait saját forrásokból kell megépíteni. Ioan Rus szállításügyi miniszter hozzátette, az elkövetkező két hétben hirdetik ki a nyertest a Bechtel társaság által félbehagyott Bors-Berettyószéplak (Suplacul de Barcau) szakasz befejezésére kiírt pályázaton. Reményét fejezte ki, hogy az év végéig elkészül a Magyarnádas-Berettyószéplak szakasz megvalósíthatósági tanulmánya, és jövő szeptemberben már ott is elkezdődhet az útépítés.ponta constructie

Victor Ponta hozzátette, az autópálya-építés életeket menthet, “mert túl sokan halnak meg a romániai országutakon”, de ugyanakkor időmegtakarítást jelent az utazóknak, és fejlődési lehetőséget biztosít Erdélynek.

MTI

Vélemények

facebook kommentek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

code

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>