A magyar zenésztársadalom ismert tagjai is a segítségnyújtás fontosságára hívták fel a figyelmet szerdán, a közmédia Összetartozunk – Összefogás Székelyföldért című egész napos adománygyűjtő műsorában, amelynek köszönhetően délig több mint 44 millió forint gyűlt össze az erdélyi árvízkárosultak javára.

Németh Alajos Lojzi zeneszerző, dalszövegíró, hangmérnök, producer a műsorban kiemelte, hogy számos szállal kötődik a Székelyföldhöz. Felesége erdélyi származású, és több dalát is Erdély inspirálta. Felidézte azt is, hogy a Bikini zenekarral ők voltak az elsők, akik a forradalom után Erdélyben, Temesváron rockkoncertet adtak. Hozzátette, hogy azóta már számos fellépésük volt Székelyföldön. Legutóbb vasárnap koncerteztek Csíkszeredán, és most, az első koncert után 35 évvel is ugyanaz a szeretet és szűnni nem akaró taps fogadta őket.

„Mindig úgy mentünk oda, hogy de jó, végre adhatunk valami érdekeset, de mindig sokkal többet hoztunk el, mint amit adni tudtunk” – mondta.

Sárik Péter jazz-zongoraművész – aki hat éven keresztül élt kétlaki életet Székelyföldön és Magyarországon – egyebek között arról beszélt, hogy a hagyományos májusi turnéjuk során ők is megtapasztalták, hogy soha ilyen rossz idő nem volt még Erdélyben.

Összefogás Székelyföldért - A közmédia egész napos adománygyűjtő műsorfolyama a Székelyföldön bajbajutott magyarokért

„A székelyekről tudjuk, hogy edzettek, kemények, de ez már nekik is sok. Azt gondolom, hogy nincs az a kemény nép, amelyik ezt kibírná segítség nélkül. Most itt a lehetőség, hogy ne csak feltöltődjünk, kapjunk az ottaniaktól, hanem mi is adjunk valamit” – fogalmazott a zenész.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Torockón megrendezett Duna Napok egyik fellépője, Vadkerti Imre videóüzenetében szintén arra kért mindenkit, hogy a tőle telhető eszközökkel segítsen Székelyföldön és az ott élő magyarokon.

Szarka Tamás is segítségnyújtásra buzdított mindenkit. Az előadóművész, zeneművész kezdeményezését, a Kézfogás-koncertet idén már hetedik alkalommal rendezték meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Margitszigeti Szabadtéri Színházban.

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a közmédia egész napos tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Dunán, a Duna World-ön és a Kossuth rádióban.

A különleges programfolyam az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével valósul meg, célja, hogy felhívja a figyelmet a bajba jutott székelyföldi családokra és a nemzeti összetartozás fontosságára.

A 1353-as adományvonalon hívásonként és üzenetenként (SMS) 500 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz, nagyobb összegű támogatással továbbra is a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Székelyföld” megjelöléssel lehet segíteni.

MTI