Az öt legnagyobb román szakszervezeti tömörülés képviselőit fogadta hétfőn Nicusor Dan államfő, miután az Alfa szakszervezeti szövetség csütörtökön a költségvetési hiány leszorítását célzó, küszöbönálló megszorítások ellen rendezett tüntetést az elnöki hivatal előtt.
A találkozó után közzétett Facebook-bejegyzésében az elnök azt írta: azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit, hogy őszinte párbeszédet folytassanak a költségvetési egyensúly megteremtését célzó megoldásokról.
Nicusor Dan szerint Románia fordulóponthoz érkezett, a most meghozandó döntések több évre meghatározzák az ország sorsát és irányát.
Hozzátette: elnökként minden érintett fél javaslatait meg akarja hallgatni, hogy elláthassa közvetítői szerepét a kiegyensúlyozott megoldások megtalálása, a társadalmi párbeszéd megőrzése érdekében.
A tárgyalás után Bogdan Hossu, az Alfa szakszervezeti szövetség elnöke újságíróknak elmondta: a héten háromoldalú egyeztetéseket rendeznek a politikai pártok, a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselőinek részvételével a tervezett deficitcsökkentő intézkedésekről.
Az Agerpres hírügynökség által idézett érdekképviseleti vezető elmondta: az államfő arról biztosította őket, hogy az oktatási és az egészségügyi rendszerre, illetve a rendvédelmi szervekre nem terjednek ki a javasolt kiadáscsökkentő intézkedések.
Romániában május utolsó napjaiban kezdődtek meg a kormányalakítási egyeztetések az elnöki hivatalban az újonnan hivatalba lépett államfő és az európai elkötelezettségű parlamenti pártok szakértői között, de még sem a miniszterelnök személyében, sem a költségvetési hiányt lefaragó kormányprogram főbb részleteiben nem tudtak megegyezni a pártok küldöttségei.
A médiában azonban már számtalan értesülés megjelent azokról a lehetséges megszorításokról, illetve adóemelésekről, amelyekkel a beiktatandó új koalíciós kormány megfékezné a tarthatatlanul magas, a GDP 9 százalékát is meghaladó költségvetési hiányt. Ezek között az áfa emelése, egy szolidaritási (többkulcsos) adó bevezetése, az állami beruházások egy részének befagyasztása, állami intézmények összevonása, illetve felszámolása is felmerült.
A küszöbönálló megszorítások és adóemelések miatti növekvő társadalmi feszültség közepette a szakszervezetek azt kifogásolták, hogy a bevezetendő intézkedésekről eddig nem egyeztettek velük, és további tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba, ha a döntéshozók kizárólag a bérből élőkre akarják hárítani a gazdasági válság terheit.
MTI