Kolozsvár Erdély fővárosa, IT-főváros, drága, túlárazott, sznob, értelmiségi – ilyen jellemzők hangzanak el leggyakrabban a kincses várossal kapcsolatban. Sikeres, vonzó városnak tartják, és erős identitása alakult ki európai városként. De mi a valóság, és kik a kolozsváriak valójában? Ezt az összetett városképet és a vele kialakult mítoszokat elemezték a meghívottak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) január 21-i beszélgetésén.

Kolozsvár Erdély legfontosabb egyetemi városa, alvótelepülések veszik körül, sokaknak csak a dobbantódeszka, másoknak ijesztő nagyváros, ahonnan hazavágynak. Gazdasági fejlődése, pezsgő kulturális élete, a magas életminőség országos és európai szinten is elismertséget hozott. A település vonzó a fiatalok, diákok és szakemberek számára, emellett a dinamikus munkaerőpiac és a nagyszabású rendezvények is hozzájárultak ahhoz, hogy megszilárduljon az imázsa európai városként. A gyors növekedés azonban kihívásokkal jár: magas ingatlanárakkal, interkulturális feszültségekkel és változó társadalmi dinamikával.

Valóság-e a sokak által idealizált kolozsvári élet, vagy csupán illúzió? – merült fel az MCC által szervezett kolozsvári beszélgetésen. A témáról Szántai János író, költő, újságíró, a Főtér.ro portál főszerkesztő-helyettese, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, dr. Norbert Petrovici szociológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, valamint moderátorként Cristian Grindean reklámszakember, műsorvezető beszélgetett.

Mennyire erősek a kolozsvári mítoszok?

A beszélgetés egyik fő kérdése az volt, hogy valóban léteznek-e Kolozsvárhoz kötődő mítoszok. A meghívottak szerint a válasz nem egyértelmű, hiszen ezek az elképzelések valós tapasztalatokra és szubjektív benyomásokra egyaránt támaszkodnak. Kolozsvárt sokan Erdély fővárosának tekintik, egyfajta kulturális és gazdasági központnak, ahol a tisztaság, a fejlődés és a multikulturalizmus hármasa különösen hangsúlyos. Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy ezek az ideák mennyire fedik a valóságot, és milyen mértékben épülnek a város önreprezentációjára és marketingstratégiáira.

Norbert Petrovici a tudomány felől közelítette meg a kérdést, leszögezve, hogy ilyen szempontból hivatalosan nincsenek mítoszok, a mindennapi gyakorlat mégis mást mutat. A tősgyökeres kolozsvári Szántai János viszont a mítoszok létezését hangsúlyozta, példaként magát a kolozsvári embert említve. Pontosan ki is ő? Aki a városban született? Akit itt kereszteltek meg? Aki itt él tíz éve? Aki tesz a városért? Az író szerint erős a sznob és beképzelt kolozsvári lakos, valamint a „jövevények” egymással szemben álló képe. Érdekes ezt olyan szemszögből is vizsgálni, hogy a kincses város aktív lakosságának 52 százaléka egyetemet végzett, ami kimagaslóan nagy szám.

A város multikulturális jellegét illetően több nézőpont ütközött. A történelmi Kolozsvár mindig is soknemzetiségű közösségként létezett, ahol a románok, magyarok és németek mellett más kisebbségek is otthonra találtak. Norbert Petrovici úgy vélekedett, hogy a magyar-román ellentétek enyhülését, már-már eltűnését az eredményezte, hogy ma már nem különül el annyira a két közösség a városon belül, a magyarok már nem tömörülnek olyan mértékben a belvárosban, mint a kilencvenes években.

Az átalakulás egyik vetületét Norbert Petrovici a Monostori negyed átalakulásával szemléltette: míg régen a munkásosztályhoz tartozott a lakosok meghatározó része, mára sokkal több az egyetemet végzett, jól kereső személy, akik különböző ágazatokban vállalnak munkát. Hasonló a helyzet a város többi részén is: a negyedek határai már nem jelentenek társadalmi, identitásbeli határokat is. Arról is szó esett, hogy ma már egy-egy tömbház lakói nem ismerik egymást, míg régen a közösségi létnek ez szerves része volt. Mindehhez a városon belüli nagy mozgás is hozzájárul, hiszen sokan akár a beköltözés után egy-két hónappal már albérletet váltanak.

A fejlődés problémákkal is jár

A résztvevők abban egyetértettek, hogy Kolozsvár identitása változóban van, amit részben a városban élők összetételének átalakulása, részben pedig a politikai és gazdasági változások határoznak meg. Különösen hangsúlyossá vált a beszélgetésen a város gyors fejlődése, amely új lehetőségeket teremtett, ugyanakkor új problémákat is felszínre hozott, mint a lakhatási válság. Az eseményen elhangzott, hogy a magas lakásárak és bérleti díjak, valamint a növekvő népsűrűség súlyos kihívások elé állítják a várost. Ezek az aspektusok részben átrajzolják a kolozsvári élet romantizált képét, amelyet sokan a fiatalos lendülettel és kulturális pezsgéssel azonosítanak.

A beszélgetés során a résztvevők kitértek a város azon „belső rétegeire” is, amelyek kevésbé láthatók a külső szemlélők számára. Ezek közé tartozik például a város perifériáin élők helyzete, a lakhatási problémák és a társadalmi egyenlőtlenségek. Patarét például romák által lakott területként vált hírhedtté, gyakran a kolozsvári fejlődés sötét oldalának szimbólumaként jelenik meg, hiszen évtizedek óta nem sikerül megfelelő megoldásokat találni a problémák enyhítésére. Szó esett továbbá a Kolozsvár vonzáskörzetébe tartozó „alvótelepülésekről” is, Szászfenesről és Kisbácsról, illetve az ott élők identitásáról, hogy ők kolozsváriaknak tekinthetőek-e.

Összességében az esemény rávilágított arra, hogy Kolozsvár mítoszai egyszerre igazak és illuzórikusak. A város gyors fejlődése és kulturális pezsgése kétségtelenül lenyűgöző – és mítoszokat teremt úgy az ott élőkben, mint a kívülállókban –, de ezek nem féltétlenül vannak összhangban a társadalmi és gazdasági problémákkal. Az identitás, amelyet Kolozsvár magának formál, egy összetett folyamat eredménye. A kolozsvári mítosz pedig folyamatosan formálódik: más a magyar, és más a román számára, az értelmiségi és a gyári munkás számára, a tősgyökeres és a más régióból érkezők számára. Bár a város egyre homogénebb, egyre inkább eltűnnek a földrajzi, nemzetiségi határok, a lakók továbbra is más-más mítoszokat fognak hozzá kötni aszerint, hogy honnan jöttek, mit hoznak magukkal, hol élnek, és hova tartanak.

„Az MCC igyekszik minden városban a helyi közösség számára releváns és hasznos témákkal megszólítani az embereket. A helyi pezsgés részeként szeretnénk gyarapítani ezeket a közegeket, legyen szó társadalmi, kulturális vagy gazdasági témákról, magyar–román kapcsolatépítésről, városfejlesztésről vagy közös kikapcsolódásról” – vázolta az Erdély-szerte 10 városban zajló nyilvános események céljait Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Hozzátette: „Örülünk, hogy az emberek viszonozzák a nyitottságot és lelkesedést, amivel ezeket a beszélgetéseket, vitákat szervezzük.”

Az MCC következő rendezvényeiről a szervezet Facebook-oldalán vagy honlapján értesülhetnek az érdeklődők.