Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ szóvivője szerint a román államfő „óriásit tévedett„, amikor alkotmányossági óvást emelt a medvék vadászati kvótájának megduplázását célzó törvénytervezet ellen – írta hétfőn Facebook-oldalán az erdélyi magyar politikus.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa bejegyzésében emlékeztetett, hogy az utóbbi években végzett genetikai populációfelmérés 10 és 12 ezer közötti egyedre becsüli a Romániában védettnek számító barnamedvék számát, ami a parlamenti képviselő szerint „messze meghaladja azt a számot, amelyet a romániai élőhely el tud tartani”.
„Az utóbbi évek eseményei egyértelműen bizonyítják, hogy a természetes ellenséggel nem rendelkező nagyvad javára kialakult elfogult szemlélet emberi életeket követel. Sajnos már majdnem minden héten van egy áldozat” – fogalmazott.
Csoma Botond bejegyzésében hangsúlyozta, hogy kiránduló, állatokat kedvelő emberként írja mindezt, aki soha nem vadászott és nem is fog. Hozzátette: egyetért azzal, hogy Romániában a vadászaton kívül más intézkedésekre is szükség van az ember és a medve közötti együttélés szempontjából. Rámutatott: Tusnádfürdő példája előremutató lehet, ott az elmúlt években javult a helyzet.
A Hargita megyei fürdővárosban hosszú évekig gondot okozott a nagyvadak lakott területen való gyakori megjelenése. A helyzetet egy, a WWF Romániával együttműködésben indított kísérleti programmal sikerült javítani, melynek eredményeként sajtóbeszámolók szerint az ember-medve közötti konfliktusok száma drasztikusan, évi több mint 200-ról szinte nullára csökkent.
Nicusor Dan román államfő május 21-én jelentette be: alkotmánybírósághoz fordult a medveállomány ritkítására vonatkozó törvénytervezet kapcsán. A román államfő szerint a jogszabály jelenlegi formájában hiányos, valamint a román alaptörvény mellett európai szabályokat is sérthet. Attól tart, hogy a romániai barnamedve-állomány szabályozására vonatkozó, megelőzési céllal idén 859 barnamedve kilövését engedélyező törvényben megállapított kvóta aránytalan intézkedésnek minősülhet, amennyiben nem bizonyítható tudományosan, hogy túlszaporodott a populáció, valamint az, hogy az ökológiai egyensúly és a lakosság biztonsága érdekében hozott egyéb intézkedések nem elégségesek.
Dan azt is állítja, hogy a román parlament túllépte törvényhozói hatáskörét, amikor számszerűsítette a vadászati kvótákat, szerinte a kilőhető egyedszámokat a végrehajtó hatalomnak, a környezetvédelmi minisztériumnak kellene megszabni.
Romániában április 22-én fogadta el döntő házként a képviselőház a barnamedve-állomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását. Az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezet a korábbi 426 helyett 2026-ra és 2027-re évi 859 barnamedve kilövését írja elő megelőzési céllal, és a sürgősségi kilövések számát is az eddigi kétszeresére – 55 helyett 110-re – emeli.
Az előterjesztő RMDSZ szerint az intézkedés célja az emberi élet és a mezőgazdasági tevékenységek védelme, valamint a túlszaporodott állomány tudományos alapú szabályozása. Az indoklása szerint azért volt rá szükség, mivel Romániában az utóbbi két évtizedben április közepéig 26 ember életét vesztette medvetámadások következtében, és több mint 274-en megsérültek.
Romániában legutóbb vasárnap vesztette életét egy 34 éves férfi medvetámadás következtében az erdélyi Szeben megyében. Az ezt megelőző hetekben számos településről jelezték, hogy jelentősen megszaporodott a településekre bejáró nagyvadak száma, továbbá legalább két haláleset kapcsán merült fel a gyanú, hogy a mezőn talált holtesteken látható sérüléseket medvetámadás okozhatta.
MTI




