Nyolc nap alatt 36 előadás, 15 ország, 20 helyszín és több ezer néző – ez volt a TESZT16 számokban. Május végén Temesvár lett a találkozási pont azok számára, akik szerint a színház több, mint esti program: kérdésfeltevés, vita, játék, közös gondolkodás és a TESZT alatt: közös ünnep.

„A TESZT16 számunkra annak a bizonyítéka, hogy egy magyar színház Temesváron a saját nyelvéből, közösségéből és hagyományából kiindulva az egész városhoz tud beszélni. Idén a fesztivál nem maradt egyetlen épületben: színházi terekben, gyárépületben, partnerhelyszíneken, köztereken, installációkban és rengeteg beszélgetésben volt jelen. Számomra ez a közszínházi felelősség része” – fogalmazott Horváth Hunor, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház menedzsere, a TESZT fesztiváligazgatója.

Május 30-án véget ért a 16. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amely a Frontvonalak témája köré épült, a színház ez évi Divergenciák hívószavához kapcsolódott. A fesztivál a jelen társadalmi, politikai, kulturális és személyes törésvonalait vizsgálta: a háború, a polarizáció, a kirekesztés, a kisebbségi tapasztalat, a női test tapasztalata, a láthatatlan munka, a nyelv, az emlékezet, az élettér kialakításának normalitása és a művészi szabadság kérdései felől.

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház olyan előadásokat hívott meg, amelyek európai, illetve Dél-amerikai országokból, eltérő kulturális és társadalmi közegből érkeztek, mégis ugyanarról beszéltek: törésvonalakról, amelyek közösségeket, családokat, országokat vagy akár az emberi testet\elmét feszítik szét.

A fesztivált a németországban élő Lázár Helga emigrációtörténete, illetve Stefano Tè (akit az olyan grandiózus utcaszínházairól ismer a temesvári közönség, mint a Pentesilea vagy a Moby Dick) nagyívű Macbeth-rendezése nyitotta, amely már az első napon kijelölte azt az irányt, amelyben a TESZT gondolkodik a hatalomról, az erőszakról és a közösségeket szétfeszítő mechanizmusokról.

A Macbeth az egykori Textilgyár melléképületének rideg betonfalai között, a csontig hatoló ipari minimalizmus és a shakespeare-i téboly tökéletes fúziójaként kelt életre: a nyers indusztriális tér döbbenetesen rezonált a rend felbomlásának tragédiájával, testközelbe hozva egy agresszív, anarchikus hatalom felemelkedését és bukását.

Napjaink másik frontvonalára világított rá a lengyel Ragnarok előadás Adrian Bartczak koreográfus-rendező víziójában az apokalipszis skandináv mítoszán keresztül, a tánc, a fizikai színház nyelvén szólt összeomlásról, pusztulásról, de egy új világ születését helyezve a középpontba.

A családok szétszakadását dokumentarista módon közelítette meg a Maidan társulat, Adrian Sitaru Emlékekről és más apróságokról előadása, amely visszanyúlva a közelmúlt történelméhez, a generációk közti szakadékokról, megbocsátásról és az egymásra találás lehetőségéről indított diskurzust és belső párbeszédet: képesek-e a közös emlékek begyógyítani az évtizedeken át cipelt sérelmeket?

A budapesti Stúdió K előadása olyan egyedi nyelvezettel és fanyar humorral boncolgatja az élet és halál határvonalát, amely sokáig visszhangzik majd a nézőben. Kovács D. Dániel rendezésében modern Faust-történetet láthatott a közönség az önfelfedezésről, arról, hogy talán meg kell járnunk a pokol legmélyebb bugyrait, szembe kell néznünk elfojtott vágyainkkal, legsötétebb rémálmainkkal ahhoz, hogy végül szabadon, félelem nélkül élhessünk.

A negyedik falat lebontva, a test és az elme frontvonalain egyensúlyozott a Dollár Papa Gyermekei produkciója, a Casanova Tonight Show, amely hihetetlen szabadsággal lépte át a színházi formák határait. Egy hotelszoba ágyán, karnyújtásnyira a nézőktől bontakozott ki a hiperrealista történet, amely kíméletlenül vizsgálta a Z generáció intimitását, magányát és a XXI. századi párkapcsolatokat.

A TESZT közkedvelt visszatérője, a szlovén Via Negativa idei produkciója a kimerítő hétköznapok felől járta körül a szabadság fogalmát: Luka Piletič performanszművész mindent megtett a tökéletes, rendezett életért, a ping-pong labdákat – a mindennapi stresszt, a feladatokat, az elvárásokat kétségbeesetten igyekezett a levegőben tartani és irányítani- reménytelenül.

Az Imperfect Dancers a neves olasz koreográfus, Walter Matteini irányításával egy elementáris erejű Othello-adaptációt hozott; a fizikai táncszínház, a jelnyelv, a finom humor és a videóprojekciók fúziója magával ragadta a közönséget, amely valósággal ünnepelte a társulatot.

Az idei kiadás egyik fontos eredménye, hogy a fesztivál Temesvár színházi és kulturális intézményrendszerének több szereplőjét is bevonta. A programban és a fesztivál infrastruktúrájában jelen volt a Temesvári „Mihai Eminescu” Nemzeti Színház, a Temesvári Német Állami Színház, a Merlin Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Temesvári Román Nemzeti Opera, valamint több kulturális és partnerhelyszín. Ez a többnyelvű, többintézményes jelenlét Temesvár egyik legerősebb adottságára épít: arra, hogy a városban a különböző nyelvek, hagyományok és közösségek nem egymás ellenében, hanem egymással kapcsolatban tudnak kulturális értéket létrehozni.

„Temesváron a nemzetköziség nem mindig a határon túl kezdődik. Néha ugyanabban az épületben, ugyanabban a városi térben, ugyanabban a színházi estében kezdődik. A TESZT számunkra éppen ezért nem dísz a kulturális naptárban, hanem gyakorlat: annak gyakorlata, hogy a különbségből nem elszigeteltség, hanem hálózat, csere, bizalom és szakmai szolidaritás jöhet létre” – hangsúlyozta Horváth Hunor.

A temesvári Német Állami Színház például A varázshegy című előadásával egy friss előadást, egy szellemi és történelmi klinikai tesztet hozott a fesztiválra. Clemens Bechtel rendezése kíméletlen európai önvizsgálat: a szanatórium steril elszigeteltsége mögött egy egész kontinens identitásválsága és morális agyhalála lüktet. Az előadás zseniálisan mutatta meg, hogyan válik az ideológiák frontvonalává a zárt tér, miközben a történelem vihara menthetetlenül elsöpri a lázmérők mögé rejtőző, önfeledt polgári világot.

A seregszemléről a házigazda produkciója, Örkény abszurdja sem hiányzott; a Tóték-előadás a világháború törésvonalait mutatja meg, Horváth Hunor a Tóték-at az emberi psziché legvégső határára pozicionálja: az előadás valódi frontvonala egy klinikai esettanulmány, a háborús traumáktól tébolyult Őrnagy álmatlan feszültsége ütközik a Tót család görcsös, békebeli rendjének visszaállítási kísérleteivel. Nem egyszerű politikai elnyomást látunk, hanem annak a hátborzongató anatómiáját, ahogyan a kollektív szorongás és a traumatizált elme lépésről lépésre autokráciává darálja be, és alakítja saját képére a normalitást, a józan paraszti észt.

Mindez csak pár azok közül a produkciók közül, amelyeket belső terekben láthattak a nézőket, de a TESZT idén újított, különös figyelmet fordítva a legfiatalabb nézőkre: a családi és gyermekprogramok megtöltötték a tereket, a szervezők az utcaszínházi performanszokkal a szélesebb közönséget célozták meg.

A fesztivál egyik legtávolabbról érkező vendége, a brazíliai Dan Marques vagy az argentin mano a mano társulat a város tereit változtatta színpaddá, akárcsak Méhes Csaba vagy a Kreatív Kráter Kör, melyeknek előadásai köré gyerekek, szülők, turisták, járókelők gyűltek, olyan nézők, akik talán még soha nem lépték át a magyar  színház küszöbét.

Hasonló élményt kínált a magyarországi MárkusZínház is, amely a Repülés történetével vagy a Mátyás király szárnyaival bizonyította, hogy a bábjáték korántsem kizárólag gyerekeknek szól.

A TESZT16 egyik legfontosabb ereje idén talán éppen az volt, hogy a különböző frontvonalak mellé találkozási pontokat is teremtett., előadások után Q&A beszélgetésen találkozhattak az alkotókkal. A szakmai beszélgetéseket Kovács Bálint és Ionuț Sociu kulturális újságírók és írók vezették – angol nyelven, tolmácsok segítségével.

A frontvonalak témájához kapcsolódott a FemminiCity program is, amely több európai ország együttműködésében valósul meg. A feminista és kisebbségi nézőpont nem külön fejezetként jelent meg, hanem a fesztivál gondolkodásának egyik alapvető figyelmeként, hiszen Egy olyan Európában, ahol a társadalmi és politikai döntések következményei egyre közvetlenebbül érintik az emberek életét, különös jelentősége van annak, hogy ezek a tapasztalatok országokon átívelő párbeszéd részévé váljanak. A TESZT16 arra kérdezett rá, kik viselik a válságok terhét, kik kerülnek könnyebben a hallgatás, a szabályozás vagy a láthatatlanság helyzetébe, és hogyan tud a színház ezekről a kérdésekről nem leegyszerűsítve, nem propagandaként, hanem művészi és közösségi térként beszélni.

A TESZT néhány napra saját várost épített a városon belül, saját podcasttal, saját bloggal: a fesztivál köré szerveződő, a budapesti, kolozsvári és marosvásárhelyi színházi egyetemek hallgatóiból verbuválódott csapat tagjai naponta írták a TESZT blogját, vitatkoztak, elemeztek, kérdeztek. A TESZT-podcast beszélgetései, Deli Szófiával, sorra mutatták be a szervező társulat tagjait, akik TESZT-élményeiket osztották meg a hallgatókkal: madarat tolláról, színészt kedvenc előadásáról… A diákokat Demeter Katalin dramaturg, a kolozsvári Színházi és Filmművészeti Kar egyetemi oktatója vezette.

A TESZT 16 ismét megmutatta, hogy a színház egyszerre lehet helyi és nemzetközi játékos és komoly, közérthető és szakmailag is izgalmas. Kilenc nap alatt találkoztak itt különböző nyelvek, esztétikák, generációk és tapasztalatok. Voltak előadások, amelyek vitát indítottak. Voltak, amelyek megrendítettek. És voltak, amelyek esztétikai élményt okoztak.

„Olyan korban dolgozunk, amikor a művészettől sokszor éppen akkor kérnek semlegességet, amikor a valóság már nem semleges. Mi nem hisszük, hogy a közszínház feladata a konfliktusok elfedése. A színház nem oldja meg a háborút, a félelmet, a polarizációt vagy az igazságtalanságot. De képes olyan időt és teret teremteni, amelyben ezekről nem kell azonnal elfordítani a tekintetet. Ez ma nem luxus, hanem közfeladat” – tette hozzá Horváth Hunor.