A jelenlegi bukaresti ügyvivő kormány fő erejének számító jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem fogja megszavazni az Eugen Tomac miniszterelnök-jelölt vezette szakértői kormány beiktatását – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke.

A választmány által hozott döntést a PNL elnöke azzal indokolta, hogy nyíltan vállalt parlamenti támogatás nélkül egy szakértői kormány nem tudná folytatni az előző kormány által megkezdett reformokat. Egy politikai támogatás nélküli szakértői kormány gyengébb, mint egy politikusokból álló kisebbségi kormány, és a túlélésre fog berendezkedni – tette hozzá.

Bolojan szerint a szakértői kormány csak arra jó, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) az eddigi taktikáját folytatva a háttérből élvezhesse a kormányzás előnyeit, miközben másra háríthatja a felelősséget populista intézkedéseinek következményeiért, illetve az általa okozott politikai válságért.

Felidézte: több mint egy hónap telt el azóta, hogy a PSD a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) összefogva megbuktatta azt a kormányt, amelynek korábban a PSD is tagja volt. De Sorin Grindeanu PSD-elnök azóta sem követelte a miniszterelnöki posztot, a PSD sem javasolt megoldást a válságra, amit ő okozott – mondta az ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan szerint ezzel szemben a PNL nem futamodott meg a népszerűtlen, de szükséges deficitcsökkentő intézkedések felelőssége elől, nem a párt, hanem az ország érdekeit tartották elsődlegesnek.

Nicusor Dan államfő felhívására reagálva, aki felelősségteljes magatartásra és a szakértői kormány beiktatására szólította fel szerdán a pártokat, Bolojan azt mondta: értékeli az elnök álláspontját, de jobb lett volna, ha a kormány megbuktatása előtt tette volna közzé a felelősségteljes politizálással kapcsolatos felhívását.

A PNL képviselőházi és szenátusi frakciói nem vesznek részt a bizalmi szavazáson, vagy jelen lesznek, de nem szavaznak – mondta a PNL elnöke.

Ideje, hogy a PNL, amely hét évig kormányzott anélkül, hogy választást nyert volna, ellenzékbe vonuljon, az AUR mellé” – reagált a Szociáldemokrata Párt csütörtökön a PNL döntésére.

A PSD szerint a PNL-t, amely tavaly az „proeurópai felelősségre” hivatkozva kérte a PSD-t egy nagykoalíció megalakítására, ma már egyáltalán nem foglalkoztatja a szélsőségesek hatalomra kerülésének kérdése, és „Bolojan lebénítja az országot„, amiért elvesztette a hatalmat.

Az országnak sürgősen kormányra van szüksége, amely kiássa az országot abból a gazdasági és társadalmi káoszból, amelyben Bolojan hagyta, nem akadhatunk fenn egyetlen ember ambícióin. Megleszünk a PNL nélkül is” – olvasható a szociáldemokraták közleményében.

A román államfő múlt csütörtökön adott kormányalakítási megbízást a határon túli románokkal tartott kapcsolatokért felelős tiszteletbeli tanácsadójának. Eugen Tomacnak június 14-ig kell véglegesítenie kormánya névsorát, illetve programját, és bizalmi szavazást kérnie a parlamenttől az általa javasolt szakértői kormány beiktatásához.

A miniszterelnök-jelölt a hét első felében a korábbi bukaresti kormánykoalíciót alkotó Nyugat-barát parlamenti pártokkal egyeztetett, de sem a jobbközép pártok, sem az előző kabinetet megbuktató PSD nem ígért egyértelmű támogatást a szakértői kormány beiktatásához.

A Tomac-kabinetről várhatóan jövő héten szavaz a bukaresti parlament.

MTI