Regionális szervizközpontot nyit Temesváron a kínai Hexing – írja az economica.net gazdasági hírportál.
A szervizközpontnak három, egymást kiegészítő tevékenysége lesz: javítás és értékesítési utószolgáltatások, bemutatók és termékek tesztelése, valamint szakmai képzés szerelők részére.
A portál idézi a vállalat közleményét, amely úgy fogalmaz: „Románia fontos helyet foglal el a Hexing európai fejlesztési stratégiájában. A helyi termelési és forgalmazási tevékenység megszilárdítását követően folytatjuk a műszaki infrastruktúra és a partnereinknek nyújtott szolgáltatások fejlesztését (…) Az európai piacon való jelenlét többet jelent számunkra, mint termékek forgalmazását, egy szilárd helyi ökoszisztéma felépítését jelenti„.
A temesvári szervizközpont az európai ügyfeleket fogja kiszolgálni. A cégvezetés reményei szerint ezáltal a meghibásodott felszerelések szervizelési ideje kettő-négy hétre rövidül, míg korábban, amikor a javításokat Kínában végezték el, a folyamat, a szállítással együtt, gyakran négy hónapot vett igénybe.
A Hexing Group cégcsoport megújuló energiával kapcsolatos termékekkel és szolgáltatásokkal, energetikai menedzsmenttel, intelligens energetikai megoldásokkal foglalkozik. Az anyacég a 2006-ban alapított Hexing Electrical Co. Ltd., amely 2025-ben 782 millió dollár (mintegy 257 milliárd forint) árbevétel mellett 138 millió dollár (mintegy 45 milliárd forint) kamat, adófizetés és amortizáció előtti (EBITDA) eredményt ért el.
A Hexing 2024-ben nyitotta meg Temesvár mellett első európai, intelligens energetikai mérőműszereket gyártó üzemét. A Hexing Technologies Europe SRL tavaly 55 főt foglalkoztatott, és 88,573 millió lej (mintegy 6 milliárd forint) árbevétel mellett 5,991 millió lej (mintegy 410 millió forint) veszteséggel zárta az évet.
MTI








