Március 20-án Pusztakeresztúron, a Nőklubban tisztújító közgyűlésre került sor. A Temes megyei RMDSZ szervezetet Molnár András parlamenti képviselő, Temes megyei RMDSZ-elnök és Sipos Ilona ügyvezető elnök képviselte. A helyhatósági választásokon indult Erdelyi Mónika, aki az óbébi tanácsban a magyar közösséget képviseli, rövid beszámolót tartott az elmúlt évi mozgósításról, kiemelve a Nőszervezet munkáját. A szép számban összegyűlt jelenlévők Erdelyi Mónikát javasolták és egyöntetűen megszavazták elnöknek, a következő négy évben őt segíti munkájában Fazekas-Kaliczka Szabolcs ifjúsági alelnök, Faragó Borbála nőszervezeti alelnök, valamint Kovács Géza, Fazekas-Kaliczka Andrea és Horváth Andrea vezetőségi tagok. A továbbiakban szó került a következő időszak terveiről, programjairól is, majd közösen elfogyasztottuk a Nőszervezeti tagok által sütött finom sóskifliket.
Ugyanaznap Csanádon is, a római katolikus templom gyülekezeti termében, sor került a helyi közösséggel való találkozóra. Nagy volt az érdeklődés, jelen voltak helyi lakosok, pedagógusok, szülők és a helyi RMDSZ vezetősége. Molnár András parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök kiértékelte a tavalyi év választási eredményeit. Sipos Ilona ügyvezető elnök kiemelte a kulturális tevékenységek és a találkozók fontosságát, kitérve az összefogásra, hogy közösen lehet eredményeket elérni és közösséget építeni. Ezt követően rátértek a vezetőség megválasztására. Arató Marian Florin jelenlegi tanácsost javasolták elnöknek, Kollár János szervezési alelnöknek, Rus Ildikót ifjúsági alelnöknek, Velcsov Rozáliát nőszervezeti alelnöknek, valamint Nagy Istvánt a szépkorúak képviselőjének. Egyöntetűen elfogadták a vezetőséget. A közös célok érdekében együtt fognak dolgozni, úgy intézmények, mint civil szervezetek.
A hétvégén került sor Dettán az RMDSZ-székházban a soron lévő tisztújító közgyűlésre. A megyei szervezetet Molnár András parlamenti képviselő és Sipos Ilona ügyvezető elnök képviselte, a helyi szervezet vezetőségével és érdeklődőkkel együtt, Katona György elnöki beszámolója után, amit Stanciu Klára nőszervezeti kapcsolattartó alelnök kibővített, kitérve a kulturális tevékenységekre, sor került a szervezet tisztújítására a vezetőség összetételének bővítésére. A jelenlévők továbbra is Katona Györgyöt javasolták és választották meg elnöknek. Alelnökök: Román Judita, Cocia Ilona, Telbisz Mihály (szépkorúakért felelős), Stanciu Klára nőszervezeti kapcsolattartó alelnök, Szabó Ferenc tanácsadó, valamint Kovács Mónika vezetőségi tag. A helybéliek problémáira közösen kerestük a választ, új tervekről, honosítási tanácsadásról, különböző támogatási programokról folyt a tanácskozás.
Sipos Ilona, a Temes megyei RMDSZ ügyveztője