A megismételt román elnökválasztás második fordulójába bekerült Nicușor Dan független elnökjelölt szerint véget ért az a korszak, amikor a pártok sajátjukként rendelkeztek támogatóik szavazataival, a sorsdöntő május 18-i voksolást megelőző időszakban pedig már nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választania Románia számra.
Bukarest főpolgármestere erről hétfői sajtóértekezletén beszélt, miután bizonyossá vált, hogy ő lesz George Simion, a szélsőségesnek tartott, ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének ellenfele az elnökválasztás második fordulójában.
Nicușor Dan szerint a román társadalomnak két ellentétes irány közül kell most választania. Mint mondta, a nyugati irányultság áll szemben a Nyugat-ellenességgel, a gazdasági szabadság az elszigetelődéssel és bezárkózással, és a párbeszéd kultúrája a gyűlölködéssel. Kifejezte meggyőződését, hogy a román társadalomban megvannak azok a belső erőforrások, amelyek segítik meghozni a helyes döntést.
Ehhez azonban szerinte fontos, hogy a választási kampány során egy érdemi társadalmi vita bontakozzon ki a követendő irányról. Nicușor Dan felhívást intézett a politikusokhoz, hogy vonuljanak vissza a közéleti szerepléstől, ne tematizálják a politikai közbeszédet, engedjenek teret az ország által követendő irányt eldöntő társadalmi vitának.
Dan elhárította azokat az újságírói kérdéseket, amelyek Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondására, a távozó kormányfő által vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) esetleges támogatására és annak „árára” vonatkoztak, szerinte a kormányalakítási tárgyalásokkal csak május 19. után kell foglalkozni.
„Addig ez a kérdés másodlagos” – jelentette ki a független államfőjelölt.
MTI