A román állampolgárok 72,8 százaléka támogatná a védelmi kiadások növelését, hogy Románia meg tudja védeni szuverenitását katonai támadás esetén – derült ki egy friss felmérésből, amelyet kedden ismertetett az Agerpres hírügynökség.
Az Inscop közvélemény-kutató adatsora szerint a válaszadók 25,6 százaléka ellenzi a védelmi kiadások növelését, 1,6 százalék pedig nem tudta vagy nem válaszolt a kérdésre. A megkérdezett férfiak 75 százaléka támogatja, 25 százaléka pedig ellenzi a védelmi kiadások növelését. A nők körében 71 százalék támogatók és 26 százalék az ellenzők aránya.
Az Inscop kimutatta, hogy főként a közös kormányzásra készülő pártok – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) -szavazói, illetve a felsőfokú végzettségűek és a bukarestiek támogatják azt, hogy Románia több pénzt fordítson védelemre. A legnagyobb ellenzéki párt, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazói és az alacsonyabb végzettségűek ellenzik a katonai kiadások növelését.
A TVR Info – a román közszolgálati televízió hírcsatornája – által közzétett adatok szerint Románia tavaly több mint 40 milliárd lejt (3200 milliárd forint), a GDP 2,26 százalékát fordította védelmi kiadásokra.
Remus Stefureac az Inscop Research igazgatója a védelmi kiadások növelése terén mutatkozó „széles körű egyetértést” a nemzetbiztonsággal és a regionális geopolitikával kapcsolatos aggodalmak erősödésének tulajdonítja.
A megkérdezettek közül legtöbben (41,7 százalék) egy Romániát is érintő háborút neveztek meg legfőbb aggodalmukként, míg a válaszadók 15 százaléka egészségének romlásától, 14,9 százaléka az áremelésektől, 9,2 százaléka szabadságjogainak korlátozásától, 8,2 százaléka pedig jövedelmének csökkenésétől tart leginkább.
Az Inscop az ukrajnai háború lezárását célzó lehetséges megoldásokra is rákérdezett. Az intézet szerint a 2023. szeptemberi 64 százalékról 55,8 százalékra csökkent azok aránya Romániában, akik szerint a háború befejezésének az a feltétele, hogy Oroszország visszavonuljon és visszaszolgáltassa Ukrajnának az elfoglalt területeket. Ugyanakkor 24,1-ről 32,7 százalékra emelkedett azok aránya Romániában, akik szerint Ukrajnának területi engedményeket kellene tennie Oroszországnak a béke érdekében.
Az Inscop telefonos felmérése május 26-30. között készült 1150 fős mintán, 2,9 százalékos hibahatárral.
MTI