A bukaresti hatóságok eddig több mint ezer, Közel-Keleten rekedt román állampolgárt szállítottak haza az evakuáló, illetve az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa keretében megszervezett járatokkal, és további járatok előkészítésén dolgoznak – jelentett be Ilie Bolojan román miniszterelnök.
A román kormányfő szombat este közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: a bukaresti hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a közel-keleti konfliktus által érintett régióban tartózkodó román állampolgárok mielőbb biztonságban hazatérhessenek.
Hangsúlyozta, hogy az állami költségvetésből, illetve uniós alapokból finanszírozott evakuáló járatokon előnyt élveznek a kiszolgáltatott csoportokhoz tartozók. De mivel ezek kapacitásánál sokkal többen kértek segítséget a hazajutáshoz, a kereskedelmi járatok számát is növelni szeretnék. Jövő héttől több kereskedelmi járat indul Bukarestbe az Egyesült Arab Emírségekből – írta Bolojan az ottani hatóságokra hivatkozva.
Közölte továbbá, hogy a turisztikai ügynökségeken keresztül utasokat szállító légitársaságok számára is kérnek felszállási engedélyt a dubaji repülőtérről.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a közel-keleti konfliktus által érintett román állampolgárok közül mintegy 14 ezren kérték a román hatóságok segítségét a hazajutáshoz. Mint közölték, csak az Egyesült Arab Emírségekben 400 elsőbbséget élvező esetről van szó.
A külügy adatai szerint a konzuli szolgálatokhoz fordult román állampolgárok közül mintegy ezret a román hatóságok segítéségével sikerült hazaszállítani, 500-an pedig maguk oldották meg a hazajutásukat.
MTI







